Nem is olyan szörnyű az élet...

01.18.

2012-01-18T20:41:00.002+01:00

Kissé megkésve, de szeretném összesíteni az előző évet, ez már hagyomány nálam, és tulajdonképpen érdekes is visszaolvasgatni. (Mármint nekem.)

Tudom, már-már elcsépelt, de 2011 sok szempontból nagyon nehéz volt. Nyilván rengeteg pozitív dolog történt, de sokszor éreztem totál taccson magam.

Az utolsó iskolai évem javarészt munkával telt. Nem volt könnyű, de szerencsére nem volt sok órám, egyedül a szakdoga-írást szenvedtem meg különösebben. És persze a VOLT-ról hazaérkezés utáni szakdoga-védést. :D Nem elhanyagolandó tény, hogy lediplomáztam, és rögtön kaptam munkát teljes állásban. Ez jó, ennek örülünk, "Meghozta [a munka/tanulás/szorgalom, stb. ] a gyümölcsét" - gondolhatjuk. Sajnos a gyakorlatban azonban minden rettenetesen nehéz volt, pedig nem egy vatta új munkahelyre kellett beilleszkednem. Sokszor éreztem ékbekiáltó igazságtalanságokat és a dolgon az sem segített sokat, hogy a fizetésemből szinte képtelen vagyok megélni, tekintve, hogy az albérlet magába szívja az összbevételünk több, mint felét. Ha nem lenne a minimális szülői támogatásunk, gyakorlatilag tuti éhen halnánk. Ám, de hurrá, örülök annak, ami van. Vagyis kicsit ambivalens, de erről már írtam, ne menjünk bele...

A dolgok akkor nehezültek meg, amikor új albérletbe kellett költöznünk, de persze megvan a bája az első teljesen önállóan vezetett háztartásnak, és eléggé az otthonunknak érezzünk, még ha csak bérlők is vagyunk.

Voltunk nyaralni is, igaz ősszel és hidegben, de legalább külföldön. Igaz, hogy utána koplaltunk egy hónapig, de megérte, mert ez már nagyon kellett nekem, ami azt illeti jobban, mint egy falat kenyér. Szóval igen, hurrá, végre megvolt az első komolyabb közös kirándulás, ami ráadásul jól is sikerült.

A nyár nagyon hamar és nagyon sok munkával telt, többnyire élveztem. Végre komolyabb szerepet kaptam egy viszonylag nagy volumenű dologban, és úgy érzem, sikeresen helytálltam.

Év végén sikeresen elbírálták egy pályázatomat, úgyhogy jelenleg készülök életem eddigi legnagyobb megmérettetésére: fél évig külföldön fogok élni. Szerencsés vagyok, de titokban úgy érzem, ezt megérdemeltem annyi depressziósan eltöltött nap után. Most szervezzük le a dolgot, bár még nem tudom a kiutazásom pontos dátumát. Hízik a májam a tudattól, hogy három emberrel oldják meg a helyettesítésemet addig... :D

Hát, itt tartunk most. Furcsa, de ha az útra gondolok, nem különösebben vagyok ideges. Pedig én ideges típus vagyok, és tényleg minden hülyeségen szétparázom az agyam, de most - egy igazán fontos esemény előtt, valahogy nem. Sokan könnyít a dolgon, hogy 1) az utazásomat nem nekem kell megszerveznem/kifizetnem, 2) nem munka-keressésel kell kezdenem, hiszen meghatározott pozícióm lesz, 3) albit se nekem kell keresni/fizetni. Persze, lesz még mit intéznem itthon, és biztos nem lesz olyan egyszerű az ottlét, kicsit tartok attól, hogy magányos leszek és hiányozni fog P., de valahogy erőt ad a tudat, hogy ez egy szuper lehetőség. Addig is felfrissítem a német tudásom és elolvasom az útikönyvben, mit érdemes megnézni arrafelé. :)

A nagy hír

2011-12-20T16:35:00.001+01:00

Még augusztusban, a szigeti veszedelem után kaptunk egy fülest a német partnerünktől egy pályázati kiírásról, s elég hamar arra jutottunk, hogy bizony nekünk erre pályáznunk kell. A kiírás szerint fiatal, lelkes, és lehetőleg tapasztalt "youth worker-ök" (azaz fiatalokkal együtt dolgozók) európai szétszéledését támogatnák, és az is hamar eldőlt, hogy a fenti jelzők rám többé-kevésbé illenek, hisz évek óta segítek egy nemzetközi tehetséggondozó projekt koordinálásában. Következő lépésként arra gondoltam, hogy megkérdezem a holland partnerünket, mit szólna, ha pár hónapig náluk vendégeskednék, de sajnos kiderült, hogy az ottani kontakt épp nyaral. Kétségbeesett sorok megírása után jött a megnyugtató válasz a német kollégától: Ő tulajdonképpen szívesen látna engem Köln-ben. Hát, így kezdődött az egész.

Szerencsére ő írta a pályázat szövegének nagy részét, de néhány sorral én is közreműködtem. Hosszú hónapok teltek el, próbáltam nem túlságosan beleélni magam a dologba, de már késő volt. A buszon, a HÉV-en és még séta közben is álmodozáson kaptam magam; elképzeltem, milyen lenne, ha megnyerném, hogyan jelenteném be a családomnak, miket kellene szerveznem előtte, merre kirándulnék, hogyan fejlődne a németem... Aztán annyi idő telt el eredményhirdetésre várva, hogy már le is tettem a dologról, mígnem december közepén jött az e-mail: Nyertünk.

Annyira meglepődtem, hogy kicsit kétségbe is estem. Leginkább P. fájó hiányára gondoltam, de tudtam, hogy ilyen lehetőség nem úgy terem, mint alma a fán, egyszóval: IRÁNY NÉMETORSZÁG!

Az kiruccanásról a továbbiakban ez a blog fog tudósítani.

11.07.

2011-11-18T21:14:00.001+01:00

Régebben, ha feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon boldog vagyok-e, általában arra a válaszra jutottam, hogy igen. Arra is elég hamar rájöttem, hogy számomra mi kell ahhoz, hogy boldog legyek. Nem egy nagy misztéria, csupa általános dolgok. Azt hiszem, azzal is tisztában vagyok, hogy a jövőben mi fog kelleni a boldogságomhoz. Nem vágyom sokra, csak egy normális életre.

Mostanában, ha felteszem magamnak a kérdést, elbizonytalanodom. Való igaz, hogy nekem van egy csomó olyan dolog az életemben, ami másnak nem adatik/ott meg soha, így talán jogos a vád: Ugyan, mire vágyhatsz még, amikor van szerető és támogató családod, szerelmed, barátaid, és a szakmádban van munkád? Abban biztos vagyok, hogy ezekre a dolgokra szükségem van, és végtelenül hálás vagyok értük. De mégis ott van egy icike-picike hiányjel, ami miatt nem kerek a történet. Utoljára négy-öt éve éreztem így magam, amikor végzős középiskolásként el kellett döntenem, milyen irányba haladjak tovább; hova menjek továbbtanulni? Akkor a legnagyobb problémám az volt, hogy úgy éreztem, semmiben nem vagyok elég jó, vagy amiben igen, az sem érdekel annyira, hogy többet foglalkozzam vele, mint amennyit muszáj. Az is zavart, hogy tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a munkaerőpiac igen limitált fajtájú végzettséggel rendelkező embert képes befogadni... és mivel a matek, fizika, kémia voltak a legnagyobb gyengéim, alapból ki volt lőve minden mérnöki és gazdasági szak.

Aztán megoldódott a dolog, és mai fejjel végiggondolva is arra jutok, hogy tökéletes döntést hoztam. Sokáig ki is voltam békülve az életemmel, és igen, büszke is voltam magamra, hiszen főnként magamnak köszönhetem azt, amit elértem. (Természetesen azoknak is, akik támogattak ebben, és persze valamennyire a szerencsének is, de a jó tanulmányi eredményt, és a szakmai fejlődést hadd ne legyen nagyképűség saját érdemként elkönyvelni.) Szóval úgy érzem, elég sok mindent letettem már az asztalra, és igenis sokat szenvedtem azért, amit elértem, de tettem mindezt azért, mert a "szenvedésre" tőkeként gondoltam. Felismertem, hogy az embernek néha le kell mondani dolgokról - akkor is, ha nagyon nehéz - és optimistán azt gondoltam, hogy ennek bizony meglesz a haszna. Nos, be kell ismernem, hogy részben jó befektetés volt, részben pedig nagyon rossz. És itt jön képbe, hogy miért is nem vagyok mostanában boldog. Talán a legnagyobb gond az, hogy túl hamar elértem a céljaimat, és mivel erre nem készültem fel, nem gondolkodtam azon, mi lesz ezután. De nem csak ez. Az álmaim abban a pillanatban hullottak darabokra, amikor rájöttem, hogy abban a formában, amiben vágyom rájuk, nem léteznek. Sok-sok kisebb-nagyobb, nyomasztó igazságtalanság tehet erről. A végeredmény pedig az, hogy mára a motivációm nagy részének búcsút intettem. És a legkevésbé sem okolom magamat emiatt.

Hollandia

2011-09-24T18:56:00.000+02:00

Még nyáron kitaláltuk P-vel, hogy szuper lenne 1) végre nyaralni, lehetőleg külföldön, 2) meglátogatni P. Hollandiában tanuló barátait. A két gondolat kombinációjából született meg az elhatározás, hogy már pedig mi idén tojunk az amúgy nem túl fényes anyagi helyzetünkre, és kimegyünk egy hétre a liberális fertő otthonába. Bár az utazásra szeptemberben került sor, leszámítva a gyötredelmes időjárást, szuper hetet hagytunk magunk mögött.

Hétfői napon indultunk, hajnali géppel. Nem aludtuk halálra magunkat. A reptérre kijutás nem volt egészen problémamentes, az előre kinézett olcsóbb megoldás rajtunk kívülálló okok miatt megbukott. A korai indulás nagy előnye, hogy korán reggel meg is érkeztünk Eindhovenbe, ahonnan vonattal utaztunk tovább Deltbe. Útközben rosszul lett egy gyerek – gondolom a tömeg miatt – és ezért az egyik megállóban állt a vonat fél órát. Nem vicc; a kaller mentőt hívott, majd leszállt a gyerekkel együtt, és azt javasolta, hogy aki siet, szálljon át másik vonatra, mert bizony most mind meg fogjuk várni a mentőt. Nem szálltunk át, nem siettünk. Kijött a mentő, megmérték a srác vérnyomását, stb. aztán visszaszállt (!), és mentünk tovább. Annyira hihetetlen, hogy van egy ország, ahol ha rosszul leszel a vonaton, 100 embert szopatnak meg, ámde legalább fogja a kezed a kalauz, amíg kijön hozzád a mentő, ráadásul megvárják még újra jól leszel, hogy ugyanazzal a vonattal utazhass tovább! :D

Na, szóval megérkeztünk Delftbe. Pocsék idő volt: hideg szél, eső. Jellemző volt kb az egész hétre. Egész nap bóklásztunk a városban; megnéztük az egyetemet és a könyvtárat, valamint a város nevezetesebb épületeit (a festő Vermeer születési háza helyén álló épületet az emléktáblával; templomokat, tereket). Nagyon hangulatos város.

Másnap Hágába mentünk, ahol már jártam tavaly novemberben, így nem volt teljesen ismeretlen a terep. A tourinform irodában kezdtünk, ahol kaptunk térképet, és a néni nagyon kedvesen bejelölte rajta azokat a helyeket, amiket előre kinéztem neten. Egész nap sétáltunk a városban, megnéztünk mindenféle turista-látványosságot, kimentünk a tengerpartra is, ahol gyűjtöttünk kagylókat. Nem volt fürdőzésre alkalmas időjárás, szélvihar volt, azóta is tele van homokkal a cipőm. :)

Harmadnap Rotterdamban voltunk, szintén a Tourinformban kezdtünk. A néni itt is kedvesen bejelölgette a látványosságokat a térképen. Mivel előre kinéztem egy múzeumot, ami szerdánként ingyenes, rákérdeztem, hogy melyik az a múzeum. A néni bejölöte, majd megkérdezte, honnan jöttünk. Amikor megmondtuk, húzott két strigulát Kelet-Európához. :D

Szóval voltunk szépművészeti múzeumban ingyen. Láttunk festményeket mindenféle ismertebb holland festőtől, sőt a múzeumban volt egy kortárs kiállítás, ahol be lehetett menni egy 'űrlakásba', sőt ki volt állítva egy 'óriási női genitália lakás' is. A méhben lehetett aludni, a petefészkekben volt a hűtő, meg konyhaszekrény... szóval hű. :D
Meglátogattuk Rotterdam híres kockaházait, be is mentünk a múzeumrészbe, és meg lehetett nézni egy kockaházat belülről. Szerintem ez rém izgalmas volt, nekem nagyon tetszett. :) A nap további részében össze-vissza bóklásztunk a városban, aminek az építészete meglehetősen kaotikus; felhőkarcolók és mindenféle modern épületek emelkednek ki a hagyományos holland típusú háza közül.

Negyedik napon Leidenbe mentünk, mert azt hallottuk, hogy nagyon szép. És valóban! Nekem ez a város tetszett a legjobban, és az időjárás is szép, napos volt. Az állomáson találtunk egy információs gépet, ami gombnyomásra nyomtatott nekünk térképet a városról. Ezen teljesen bekészültünk, de azután találtunk ilyen gépet Delftben és Amszterdamban is. Az amszterdami verzióban azt is ki lehetett választani, hogy bejölölje a térképen az útvonalat az egyes múzeumokba. A legnagyobb találmány és tökingyen van!
Na, szóval Leidenben egy régi múzeumként üzemelő malomban kezdtünk. Csudijó kaland volt! Aztán elmentünk az orvostudomány és egyéb tudományok múzeumába, ahol megkérdezte a pénztáros néni, hogy diákok vagyunk-e. Mondtuk, hogy igen, de nem helyiek, mire közölte, hogy nem baj, akkor nem kell belépőt fizetnünk, mert hogy ez "tudomány!". Elfogadta a magyar diákigazolványt gond nélkül. Ezen teljesen beszartunk. Ezen a ponton jegyzem meg, hogy Leiden egyetemi város, és állítólag évszázadokkal ezelőtt a polgárai választhattak, hogy adókedvezményt vagy egyetem alapítását szeretnék-e jobban, mire az egyetemet választották. Ebből adódóan az egész város pezseg a tudomány szagától. Azért nem lehet rossz ott tanulni. :)
A múzeum után a botanikus kert következett, ahol szintén kaptunk diákkedvezményt, bár fizetni kellett fejenként két eurót. Szép volt. A nap további részében sétáltunk még a belvárosban, megnéztük a Citadellát, majd hazamentünk.

Az ötödik napon vonatoztunk át Amszterdamba, ahol felkutattuk a szállásunkat. Ez egy magyar csaj lakása volt a fekete negyedben, a külvárosban. Kb. a Kökihez hasonlítanám, de egyáltalán nem lepukkant, sőt, nagyon is rendezett volt, a lakás pedig szép, felújított. Mivel ekkorra már alig maradt pénzünk, nem nagyon költöttünk semmire. Egyedül a Van Gogh múzeumba mentünk be, ami iszonyú drága volt, de végülis megérte. A város szerintem sokkal kevésbé izgalmas, mint az előzőek, elég hamar ráuntunk. Gyakorlatilag az első napon körbebóklásztuk, a maradék másfélben pedig tökugyanazokat a helyeket néztük meg. Ha lett volna több pénzük, biztos több múzeumot megnézünk, és/vagy befizettünk volna egy csatorna-hajókázásra. És megkóstoltuk volna az csábítóan mosolygó gofrikat - egyébként a piacon volt minta, és az az egy kocka, amit ettem ISTENI volt. :) Egyébként a legidegesítőbb Amszterdamban a rengeteg turista meg a turistáknak szánt iszonyú béna vacakságok, amikből vidéken is volt valamennyi, de nem ilyen idegesítő mennyiségben. Amúgy voltunk valamilyen óriási parkban, a virágpiacon (meglepő módon itt volt a legolcsóbb a tulipánhagyma az összes hely közül, ahol jártunk), vásáron, a piros lámpás negyedben, megnéztük azokat a helyeket, amit minden turista megnéz.

Vasárnap délelőtt még egy utolsó kört mentünk, aztán elvonatoztunk Eindhovenbe. Mivel volt még időnk a gép indulásáig, itt is tettünk egy kört a városban. Épp meccs volt, talán pont magyarok játszottak hollandokkal, úgyhogy tele volt a reptérre menő busz szurkolókkal, a vasútállomás meg talpig páncélozot rendőrökkel. :) A repülőúton leszállásnál a kezemben levő üres üveg magától elkezdett behorpadni, mire P. elmagyarázta rendkívüli türelemmel, hogy azért fáj a fülem, mert azzal is épp ez történik. :) Persze, elmondta normálisan is a fizikai magyarázatot, de valamiért nem nagyon nyugtatott meg, a fülem majd' szétrobbant. Hálistennek nem kellett hazabékávéznunk, mert P. bátyja és barátnője kijöttek értünk a reptérre és hazavittek kocsival.

07.13.

2011-07-13T10:54:00.000+02:00

Nah. Túl vagyunk a két kisebb eseményen. Az elmúlt két hét annyira zsúfolt volt, hogy már attól elszédülök, ha megpróbálom végiggondolni. Megvolt a szakdogavédés, lediplomáztam egész jó eredménnyel, miután mindössze másfél órát szunyáltam. Annyira ideges voltam, hogy majdnem kidobtam a taccsot a villamoson, ráadásul nem sikerült jegyzetet nyomtatni, úgyhogy attól is kivoltam, hogy nincs jegyzetem a prezihez. Végülis egész tűrhető volt anélkül is. Aztán B-vel kóboroltunk a városban, mivel ő másnap elhúzott Amszterdamba, hogy ott építsen karriert. Szóval tartottunk egy meglehetősen B-sre sikeredett délutánt, aztán összefutottam G-vel is, hogy egy jegeskávé mellett ünnepeltessük magunkat.

Aztán következett a leutazás Zamárdiba. Az egyik kollégám annyira kiakadt azon, hogy megint külön szobát kaptam, hogy kijelentette: megtiltja, hogy az életben valaha többet külön szobám legyen. Mintha tehetnék róla. :D

Na mindegy, eléggé bepunnyadtam a BS-en. Egyrészt mert még mindig nem az én műfajom ez az egész, másrészt valahogy annyira torkig lettem mindennel, hogy kb máshoz se volt kedvem/erőm, minthogy sajnáltassam magam. Végülis nem mondom, hogy nem voltak jó sztorik, de kb az egész idő ilyen óriási búval baszott hangulatban telt számomra. Utolsó este bepusziltunk egy pezsgős vödrös koktélt, amitől másnap délután egyig nem tértünk magunkhoz. Aztán amikor végre hazaindultunk, az egész annyira film-szerű jelenet volt, hogy sosem fogom elfelejteni: két elgyötört test utazik a sztrádán a 40 fokban, és közben valami operett szólt a rádióból. Igazi életérzés. Csakúgy, mint ami ezt követően történt. Ugyanis lerohadt alattunk a kocsi. Még valahogy ellavíroztunk Gárdonyig, ahol a kollégáméknak van egy családi nyaralójuk. Ott dinnyét, barackot meg áfonyát csipegettünk, majd kerestünk egy helyi szerelőt, és hazavonatoztunk. Remélem ma már viszontlátom a szennyesemet, mert már úgy kellett összekukáznom, hogy mit vegyek fel.

Most meg már megint a nyakamba szakadt a meló (mondjuk eddig is, csak próbáltam nem tudomást venni róla), és annyira el vagyok gyengülve, hogy folyamatosan rosszul vagyok kb. Próbálom összekapni magam, de nem nagyon megy. Asszem egy 16 órás alvás jól jönne.

06.03.

2011-07-03T19:44:00.003+02:00

Fúúúúh.

Holnap szakdogavédés, és egyelőre katasztrofálisan állok a felkészüléssel. Nem rég értem haza a VOLT-ról, és hát mondanom sem kell... nem éppen ideális környezet, ha az ember tanulni óhajt. Már maga a a hazajutás procedúrája is megérne egy misét, ugyanis totál beszoptam, hogy vonattal jöttem. Fél óra sorban állás a pénztár előtt, majd kiderül, hogy már csak a másfél óra múlva induló vonatra van jegy... ami mellesleg zsúfolásig volt tömve emberekkel. Hál istennek, nekem nem a folyosón kellett kuporognom, találtam ülőhelyet és végülis eléggé fesztiválos hangulatban utaztam haza egy olyan vonaton, ami kb minden fánál megállt. De az emberek legalább jófejek voltak. Amikor már nagyon unatkoztak, kitalálták, hogy sodornak egy gigantikusan hosszú cigit (dohányból), így elkészült egy kb 20 centis példány. Aztán jött az Y majd az X forma...

Most meg itt parázom az ágyban a holnapi védés miatt. Igazából annyira szarul állok, hogy már nem is tudom eldönteni, hogy érdekeljen-e. Úgyhogy kb már nem is parázok, hanem azon parázok, hogy miért nem parázok. Jó, mi?

Ajajj...

03.07.

2011-03-07T18:47:00.002+01:00

A tavasz általában valamilyen szintű megújulást szokott magával hozni. Az az igazság, hogy az én életem most szinte minden téren megújul.

Új lakásba költözünk P-vel kettesben. Az első közös otthonunk, ahol nem lakik más rajtunk kívül. :)) El sem hiszem, olyan boldog vagyok! Bár még nem történt drasztikus lépés, igazából már kinéztük jövendő szerelmi fészkünket (már úgy értem, az óriás partik helyszínét - a fergeteges hangulatról 27 négyzetméter gondoskodik:D). Egyébként a mostani lakáshoz képest három buszmegállónyira van, úgyhogy nem ismeretlen a terep.

Persze az egész hercehurcának elég borsos anyagi vonzata van, de hát el kell kezdenünk valahol, és remélhetőleg túl éljük valahogy a téli hónapokat, mint ahogy eddig is túléltük.

A munkahelyem - bár ez egy csavaros sztori, de a lényeg, hogy - ugyanaz lesz, ahol karrierem kezdődött. Szuper lesz a nyár! :)

Az iskola hamarosan véget ér. Nagy gőzzel írom a szakdogámat, de csak akkor amikor épp valami határidő szorít... gondolom, mindenki így van ezzel. :)

Jahigen, és hétvégén megyek Prágába J-vel! Alig várom!

Már csak a jó időnek kellene megérkeznie és az óraátállításnak megtörténnie.

02.21.

2011-02-21T23:11:00.002+01:00

Elkezdődött az utolsó szemeszterem. Ez magába foglalja a szakdolgozat-írást és minden ezzel kapcsolatos nyűgöt. Volt egy egész hónapom arra, hogy foglalkozzam vele, de a legelső lépést is csak múlt héten tettem meg, amikor kivettem pár könyvet a könyvtárból. Tudom, rémes alak vagyok...

Igazából úgy vagyok ezzel az egész iskola-témával, hogy már csak túl akarok lenni rajta minél előbb. A diákigazolvány hiányozni fog, de az iskolapad a legkevésbé sem. Talán azért is van ez így, mert az elmúlt két évben eléggé lekötött a munka, és rájöttem, hogy annak sokkal több értelme és haszna van, ha az ember dolgozik, főleg ha olyat csinál, amit szeret és ami érdekli. Így van ez velem, és bevallom, nagyon-nagyon várom már a nyarat és a sok melót is, ami azzal jár majd. Egyébként úgy tűnik, decemberig biztos helyem van, és csomó izgalmas dolog fog történni.

Nagyon várom már a tavaszt is, szükségem lenne a napfényre és a jó időre, arról nem is beszélve, hogy értékelném, ha nem kellene már fűtésszámlákat fizetni. Csak egy gond van ezzel: a tavasz számomra azt is jelenti, hogy a szakdogámnak el kell készülnie, miközben annyi a melóm, hogy ki sem látok belőle. :)

Egyébként márciusban megyek Prágába J-vel 3 napra (asszem). Még sosem voltam ott, úgyhogy biztos szuper lesz! :)

01.06.

2011-01-06T20:46:00.002+01:00

Túl vagyok az év végével járó evés-maratonon és mindenen, ami az ünnepekkel jár. Már csak a szokásos összegzésen kellene túl lennem, mert azt mindig érdekes visszaolvasni később.

Tehát, ami 2010-ben történt:

+ Dolgozni jártam egész évben.
+ Voltam Hágában egy konferencián munkaügyből kifolyólag.
? Szeptembertől hivatalosan munkáltatót váltottam.
? Szintén szeptembertől ismét iskolába járok, de a dolog már nem motivál különösebben.
+ Kipróbáltam pár új dolgot ebben az évben, ezek közül kettő jelentősebb.
+ Voltam fesztiválokon.
- Volt pofára esés bőven 2010-ben.
- Nem voltam síelni.
- Meghalt a macskánk és az egyik kutyánk.
? Ambivalens pénzügyi helyzet
+ Másfél év után meg tudtam csináltatni a fényképezőgépemet.
+ Csomó új cuccot vettem.
- Nem vettem fel nyelvi kurzust.
+ Járok gyúrni. Néha.
+ Utaztam repülővel.

12.22.

2010-12-22T01:37:00.003+01:00

A szorgalmi időszaknak ugyan vége van, még van egy 12 oldalas esszé, amit le kell adnom csütörtökig. Vizsgám cserébe idén nincs, de a január nagy részét a szakdogámra kell fordítanom, mivel azzal szinte még sehogy sem állok. Ráadásul kiderült, hogy az egyik legpengébb csoporttársam témája kb ugyanaz, mint az enyém. Ez némileg demotivál, hiszen tudom, hogy az övé sokkal jobb lesz, ráadásul ő bejárt kutatás-módszertanra, így tökkidolgozott tervei és forrásai vannak, míg az enyém úgy képlékeny, ahogy van... Szörnyű.

Melóm viszont van és lesz is. Perpill iszonyatosan kivagyok, mert most fejeztem be életem fő művét, egy gigaelszámolást - kb 10 centi vastag pakkról van szó. Semmi időm nincs a sulis dolgaimra, többek közt ezért van, hogy a 12 oldalból még csak 3 van kész így másfél nappal a leadási határidő előtt.

Nagyon nagy szükségem van erre az ünnepléssel dúsított pihenésre most! Az ajándék-vásárlással úgy-ahogy megvagyok, de azért még korán sem 100-as a dolog. Igazi kihívás lesz holnap hazajutnom...

11.25.

2010-11-25T20:42:00.000+01:00

Kivagyok teljesen...

11.20.

2010-11-21T12:34:00.001+01:00

Arra ébredtem, hogy már rég lent kéne reggeliznem. Öt perc alatt ember-szerű külsőt varázsoltam magamnak, majd megállapítottam, hogy a társaságunkból én vagyok az egyetlen, aki időben össze tudta szedni magát. Rohantunk a konferenciára, ahogy tudtunk – több-kevesebb sikerrel. Egy kis bonyodalom után egészen sikeres dolgot sikerült összerittyentenünk. Asszem nem nehéz kitalálni mit ebédeltünk (lásd előző nap), a konferencia sikeres zárását pálinkával ünnepeltük, amit borral kísértünk, biztos, ami biztos. Másfél óra szabad program keretében bevásároltunk. Vinni akartam haza sört, igaz azok java nem holland lett volna, hanem belga. Sajnos nem jutott időm rá, viszont isteninek kinéző csokikat szereztem be. Étteremben vacsiztunk egy iszonyat szuper helyen. Az egész úgy nézett ki, mintha egy antik könyvtárban lennénk. 1-kor lehajtottam a fejem másfél órára, már annyira álmos voltam, hogy állva is képes lettem volna aludni. Fél 4 körül indult a vonatunk, gond nélkül el is jutottunk Eindhovenbe, ahol azonban kiderült, hogy a reptérre induló busz leghamarabb másfél óra múlva indul. Nem is lett volna ezzel nagy gond, ha nem egy félig nyitott vasútállomáson kell töltenünk ezt az időt, ahol nagyon-nagyon hideg van, és egyetlen trafik sincs nyitva. Valahogy kibírtuk, és még pont időben be tudtunk csekkolni. A hazaút 90%-t átaludtam, ezt a tevékenységet pedig itthon folytattam. Kb el is telt a napom így teljesen.

Zseniális volt ez az egész, nagyon boldog voltam, hogy ott lehettem, minden tortúra ellenére. Sajnos nem sok időnk volt szétnézni, alig láttam valamit a városból, de kétségtelenül hasznos volt a konferencia szempontjából is.

Most viszont vissza kell állítanom az agyamat az itthoni hétköznapok teendőire, például kezdhetem a szakdoga tervvel…

11.18.

2010-11-21T12:32:00.001+01:00

Tegnap még elmentünk különböző bárokba, találtunk egy csomó tökjó helyet. Hajnali 3 körül kerültem ágyba. Ma pedig 7:50 körül ébredtem, mert sietnünk kellett a konferenciára. Isteni volt a reggeli (különösen, ha össze próbáljuk hasonlítani az összes többi étkezéssel). Rendben zajlott a nap, ebédre tipikus holland ebédet kaptunk (legalábbis a hollandok szerint), nevezetesen szendvicset tejjel; vacsorára pedig sushit és mindenféle egyéb furcsaságot. Nicknév ide-vagy oda, szerintem ez egy borzalmas kaja.

A nap folytatása görbe fordulatot vett, és sajnos a sztori nagy része nem blog-kompatibilis. A csúcspont talán az volt, amikor a korábban kétfelé vált csapat tökvéletlenül összefutott az utcán, majd rögtönzött performansz keretében elénekeltük a Lion kingből a Mighty Jungle-t az utca kellős közepén. Ami bizonyára szuperlátványosság volt, mert az emberek kitódultak a bárokból, és a biciklisták is megálltak ujjongani.

Az éjszakát egy táncos-mulatós helyen zártuk, ahol régi slágerekre roptuk. Fél 4-kor feküdtem le.

11.17.

2010-11-21T12:26:00.001+01:00

Életem leghosszabb 24 óráján vagyok túl.

Az egész ott kezdődött, hogy szombaton suliban voltam, mert egy bizonyos „karrier tanácsadás” elnevezésű modul keretében egy hatórás tréningen kellett részt vennem. Azért szervezik hétvégére, mert hétköznap senkinek nincs 6 szabad órája. Szóval, érthető, csak szívás az egész szombatodat beáldozni egy amúgy hasznos és mókás képzésre. Minden esetre én beáldoztam. Mivel tudtam, hogy húzós hétnek nézek elébe (esszé-leadás, prezentáció és egy halom munka), a vasárnapom egy az egyben elment esszéírással. Aznap három óra alvás után mentem dolgozni, majd 12 órát húztam le. Nem győztem veregetni a vállamat, hogy legalább az esszét megírtam hétvégén, mert semmi esélyem nem lett volna befejezni szerdáig.

Viszonylag tűrhető mennyiségű alvás után (persze nekem nem volt elég) 9-re mentem suliba kedden. Órán ültem, amikor csörgött a telefonom, a főnököm/kollégám hívott. Eléggé kaotikus volt az óra éppen, ezért senkinek nem tűnt fel, hogy felvettem. A következő pár percben olyan hírt kaptam, amit szinte képtelen voltam felfogni: kevesebb, mint 24 órán belül Hágába utazhatok egy konferenciára. A gép szerdán hajnali 6-kor indul. MIVAN?!

Persze, tudtam az útról, hiszen én foglaltam le a repjegyét egy csomó másik arcnak, de arról nem szólt a fáma, hogy én is mehetek. Pontosabban, bepróbálkoztam, de végül nem jutott hely nekem – egyesek prioritást élveznek ugyanis. Aztán az utazás előtt kevesebb, mint 24 órával azt a hírt kapom, hogy végre valahára én is utazhatok. El voltam alélva! Viszont épp egy nagy melóban voltunk épp, ezért suli után rohantam dolgozni, hogy mindent be tudjak fejezni az út előtt. Teljes káosz volt a nap, iszonyat izgatott voltam, és kb semmire nem jutott időm. Este 10 körül értem haza, és tudtam, hogy még rengeteg a tennivalóm. Még napközben írtam a tanáromnak, hogy kaptam egy ilyen kihagyhatatlan lehetőséget, és sorry, de nem tudok másnap prezit tartani, az esszét viszont elküldtem neki. Megértőnek tűnt, rendes volt. Beleegyezett, hogy elhalasszam a prezit jövő hétre.

Szóval, miután hazaértem, még össze kellett pakolnom (tiszta mák, hogy hétvégén mostam ruhákat), kinyomtatnom egy rakás cuccot, stb. Állatira elment az idő. Még pénzt váltani se lett volna időm (mondjuk nem is nagyon lett volna mit), ezért még éjszaka találkoztam egy kollégámmal, aki átnyújtott egy varázsborítékot. Mivel 6-kor indult a gép, 4-re ki kellett érnem Ferihegyre. Nagyon paráztam, hogy elalszom, elvégre eleve iszonyat hosszú és kimerítő napom volt. Úgy döntöttem, hogy már nem fekszem le 1-2 órára, mert esetleg nem bírok felkelni. Jól tettem! P. virrasztott velem, Borat videókkal („Ken áj méjk ö romantik explózsön on jor sztomacs?”) meg Dr. House-zal tartottuk ébren magunkat. Aztán elérkezettnek láttam az időt az indulásra, taxit hívtam, és 4-kor már a Ferihegyen voltam. Képtelen voltam elhinni. Egyrészt, hogy ott vagyok, másrészt hogy vannak még rajtam kívül olyan UFO-k, akik hajnali négykor ott vannak. Szerencsére nem egyedül utaztam, hanem egy másik sráccal. Minden rendben ment a becsekkolással, pontosan indultunk. Talán egy órát aludtam a gépen. A leszállásnál persze fájt a fülem, mint állat. Mindig ez van. Tudom, hogy rinyagép vagyok, de ez nekem 10-es skálán 10-es fájdalom szokott lenni, ami kb fél órán át tart (pedig volt már térdem kificamodva például, tehát tudom, milyen amikor igazán fáj valami). Szájtátás, rágózás, stb. nem használ. Kipróbáltam azt is, hogy befogtam az orrom, és a fülem irányába nyomtam a levegőt. Talán még ez volt eddig a leghasznosabb módszer, de ez sem 100 %-ig hatásos, legfeljebb 40-50. Háromnegyed 8 körül értünk az eindhoveni reptérre, ahonnan el kellett valahogy jutnunk a vasútállomásra, onnan pedig Hágába. Sikerült. Mindent nekem kellett megkérdezni, mert az útitársam nem beszél annyira angolul, plusz nekem kellett megvenni a jegyeket is, mert el fogjuk számolni a költségeket. 11 körül érkeztünk meg Hágába. A vasútállomásról még két villamosmegállónyit mentünk, aztán egy 5 perces sétát sikerült 1 órára kibővíteni, mert nem találtuk a hotelt.

Annyira fáztam és kimerült voltam, hogy már semmire nem vágytam, csak forró vízre és egy fincsi ágyra. Volt egy kis kavarodás a hotellel, ugyanis nem voltam a foglalási listán. SMS, telefon, sok-sok perc, végül hálelúja, úgy tűnik, mégsem kell csöveznem. Asszem ez a legszebb hotel, amiben valaha jártam. Nem tudom hány csillagos, de nálam ez már erősen luxus-kategóriás. Vagy egy órán keresztül áztattam magam a forró vízben, aztán próbáltam átadni magam az álmok birodalmának. Még egy ideig nem sok sikerrel, ugyanis percenként csörgött a telefonom. Volt még egy kis kavarás a foglalásokkal, de végül csak kibuliztam magamnak, hogy ne kelljen másik szobába költöznöm, és szobatársam sincs (bár nem lett volna semmi bajom azzal, ha van). Azt terveztem, hogy 1-2 órát alszom, utána szétnézek a városban. Nagyon hangulatosak az utcák, akartam fényképezni meg sétálni kicsit, mert a következő két napban lesz a konferencia, ami egész napos elfoglaltság. Hát, valahogy sokkal többet aludtam, már sötét volt mikor felébredtem. :( Az egész olyan vágás-szerűen történt, mint a filmekben. Egyik pillanatban még tisztán rémlik, hogy letettem a telefont, majd a fejemet is, a másikban pedig már három óra múlva volt. :)

Annyi előnye volt az eltévedésnek, hogy felfedeztünk egy supermarket-ot a hotel közelében. Vettem péksütit (ami sokkal jobb volt, mint amilyennek kinézett), egy konzerves jegeskávét (már ölni tudtam volna egy kávéért), narancslevet (a legpocsékabb, amit valaha ittam :D) meg egy cheap-quality kinézetű helyi táblás csokit, ami viszont isteni.

Elvileg van ingyen wifi a lobby-ban. Próbáltam felcsatlakozni rá, ami sikerült is, de a net nem ment valamiért. Nem volt kedvem megkérdezni, mi a stájsz, úgyhogy visszajöttem a szobácskámba, és word-be írom ezt a bejegyzést épp. Várom, hogy megérkezzenek a többiek, ők Amszterdamban landolnak/tak, sokkal könnyebb dolguk van. Biztos kimegyünk este közösen a városba. Csak kár, hogy ilyen hideg van. Kicsit parázok még a meló miatt, ráadásul halálos fenyegetést kaptam, mely szerint nehogy azt képzeljem, hogy a konferencián csak némán ülhetek, ha olyan a helyzet fel kell szólalnom. (Különben soha többé nem utazhatok sehova a programon belül!) Atyaég…

A visszaút sem lesz egyszerű menet, mert 8-kor indul a gép szintén Eindhovenből. Ami azt jelenti, hogy egy hajnali 3 körüli vonattal kell elhúznunk innen, hogy elérjük. Húzós lesz, de remélem jól alakul minden. Még sosem voltam Hollandiában, és bár most nem turistát játszom itt, hanem business lady-t (hahaha), tök boldog vagyok, hogy itt lehetek!

Naah, most már jöhetnének a többiek…

11.11.

2010-11-11T18:24:00.002+01:00

Egyrészt emésztem a gondolatot, hogy ismét öregedtem egy évet. Hihetetlenül gyorsan telik az idő, bakker! Mindössze 20 voltam, amikor dolgozni kezdtem, és már 22 vagyok! Viszont dacolva a novemberrel, szép volt az időjárás, és állati sokan felköszöntöttek. A csoporttársam sütött nekem tortát (csokis tészta banános bukéval, isteni volt!), amin állatira meglepődtem, mert bár szokás ez nálunk, velem még sosem történt meg, hogy a szünet beharangozása előtt elkántálják a "Happy birthday" kezdetű nótát, és előrántsák a süteményt. :) Örültem nagyon, úgy tűnik, mégis szeretnek az emberek. Felköszöntött az összes korábbi és jelenlegi főnököm is, ami szerintem tök kedves gesztus.

Otthon már ünnepeltünk előző hétvégén, mivel bátyámmal egy napon születtem két év különbséggel, nálunk dupla parti van. Két tortát sütött anyum, kívánságra az enyém csokis volt, bátyámé oroszkrém. Szuper volt mindkettő!

Egyébként összességében jól vagyok. Ez volt a kilencedik szorgalmi hét, még van hátra öt. A gond csak az, hogy addig még két nagy esszét, két kis esszét, két zh-t, és egy prezentációt kell letudnom. Jah igen, és a szakdoga-tervet is le kell adnom hamarosan! Most éppen a munkám is állati sok, de ez változó.

Hogy bírjam ideggel a sok macerát, nyugodtabb perceimben koktélt (fehér rum+ őszilé) iszok a kádban, mint ahogy ma is tettem. Ma még nagyon sok dolgom van sajnos, bár már mindjárt este 7 van. :(

10.25.

2010-10-25T14:23:00.004+02:00

Kezdek depressziós lenni. Mindez valószínűleg csak a tél közeledtének köszönhető igazából, nem hiszem hogy bármi mélyebbre nyúló oka lenne. Valahogy mégis olyan negatív gondolatok jutnak eszembe mostanában, hogy képes vagyok elsírni magam a villamoson is.

Tény, hogy nem motivál már a suli, inkább hátráltat, főleg hogy egyetlen olyan tárgyam sincs, ami úgy istenigazából érdekelne, merthogy nem indították el őket. Számonkérés viszont van, és ha be akarom fejezni valaha az iskolát, muszáj megcsinálnom őket. A munkával viszonylag jól megvagyok, fizetnek is, hasznosnak is érzem magam valamelyest, de most valahogy mégsem kerek ez az egész, ami körülöttem zajlik. Hiába tudom, hogy akár büszke is lehetnék magamra, egyfolytában jönnek a bezzegek, s bizony nem könnyű így pozitívan gondolkodni. Az optimista énem meg vitatkozik a pesszimista énemmel, valahogy így:

Optimista én: - Most mi bajod van? Suliba jársz és dolgozol is, ez tök nagyszám!
Pesszimista én: - A suli uncsi, amúgy meg kb a fél világ képes arra, hogy dolgozzon és tanuljon egyszerre, úgyhogy ez baromira nem nagyszám!
Optimista én: - Jó, de mire végzel, több, mint két év szakmai gyakorlatod lesz!
Pesszimista én: - Ez igaz, viszont amilyen bizonytalan manapság normális munkát találni (ami szakmai is és fizet is), tuti pechem lesz...
Optimista én: - Most, mit izgulsz előre ilyen hülyeségeken?! Ez a jövő zenéje!
Pesszimista én: - Hagyjál! Különbenis ronda vagyok.
Optimista én: - Ez most hogy jön ide?! Amúgy meg miért lennél ronda?
Pesszimista én: - Hát, az vagyok és kész. Amúgy meg utálom a telet, mert kb úgy nézek ki, mint a Michelin-gumiember ennyi réteg ruhában!
Optimista én: - Dehát, télen mindenki úgy néz ki!
Pesszimista én: - De másnak jól áll, csak nekem nem.
Optimista én: - Hát, te hülye vagy!
Pesszimista én: - Tudom, jó és?! Hagyjál békén...

És ez így megy szinte egész nap. Nem vagyok skizo, bár tudom, ez így még visszaolvasva is eléggé komikus. És ebben az a paradoxon, hogy tudom a megoldást a saját problémáimra (lásd: az optimista énem tökéletesen tisztában van vele, micsoda hülyeség ez az egész, és ha mások jönnének hozzám ezekkel a mondatokkal, tálcán kínálnám a megoldást nekik), mégis szívesebben tapicskolok az önsajnálatban, minthogy túl tegyem magam a so-called problémákon. Micsoda lúzer vagyok!

Amúgy van egy karrier-tanácsadás elnevezésű modulom. Ki kellett tölteni egy tesztet, aminek az eredményéből valami okos ember készített egy kiértékelést. A munkához való hozzáállásomat, érzelmi intelligenciámat vizsgálták, érdekes volt. A konzultáció leghumorosabb pontja:

Konzulens: - A teszt szerint maga rendkívül kreatív, mégis elégedett, ha más ötletei valósulnak meg. Ez nagyon ritka, és azt bizonyítja, hogy maga valószínűleg nagyon okos!
Én: - Hátöööh, hű. :D

10.05.

2010-10-05T18:49:00.002+02:00

Mozgalmas szeptemberem volt. A hétköznapok általános felépítése valahogy így néz ki: otthon -> suli -> munka -> gyúrás -> otthon. Mindeközben persze eltelik a nap teljesen, úgyhogy többnyire totál hulla vagyok, mire hazaérek. Kénytelen vagyok elismerni, hogy az iskolába járás egyáltalán nem motivál, főleg így hogy egyetlen olyan tantárgyam sincs ebben a szemeszterben, ami úgy igazából érdekelne. El is vesztettem a fonalat rendes, igazából gőzöm sincs, hogy mikor melyik tárgyból mikor milyen számonkérés lesz. A munka amúgy egész jó, néha kicsit több, mint ami beleférne az időmbe, de ki vagyok békülve a helyzettel. A légkör sokkal barátságosabb, mint előzőleg, ráadásul a közlekedés is egyszerűbb, gyorsabb.

Múlt héten egyébként voltam Pécsen (a "Pécsett" kifejezéstől rosszul vagyok) munkából kifolyólag, kár hogy N. pont Londonba tette át ideiglenes lakhelyét, mert akkor találkozhattunk volna. Zsír volt minden!

2010-09-25T10:46:00.000+02:00

Az elmaradhatatlan! Premier vasárnap! :))

09.21

2010-09-21T21:25:00.002+02:00

No igen. Elkezdődött a suli. Egy percig sem gondoltam, hogy könnyű lesz mellette dolgozni, de nem túlzok, ha azt mondom, majd' megszakadtam az első héten. Kapásból, be kellett adnom egy 15 oldalas esszét meg tartani egy prezentációt. És ha ez nem lenne elég, a munkahelyen is hiper sok dolgom volt. Persze, ez nem mindig lesz így, de rögtön kiderült számomra, hogy nem lesz egyszerű ez az év.

Amúgy "irodavezetővé" avanzsáltam, ami sokkal komolyabban hangzik, mint amit takar valójában: nekem kell beszereznem mindent, amire szükségünk van a működéshez, rohangálni ide-oda a városban. Annyira nem izgalmas, de legalább stabil.

Tegnap vettünk matracokat meg ágyneműt az IKEA-ban. Jelentem, a teszten sikeresen átment (minden szempontból :D), mivel ma majdnem két órával később ébredtem, mint kellett volna, P. telefonhívására. Kisebb szívinfarktust kaptam, amikor rájöttem, hogy 8:40 van, és nekem 9:00-kor órám. (Szóval, igen... működik a matrac meg minden, fincsit alukáltam rajta.) Mivel kb teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem fogok beérni (fél óra az út), már nem is annyira aggasztott a dolog. Van az a mértékű pofátlan késés, ami már nem ciki. Annak is örültem, hogy sikerült a megfelelő ruhadarabokat a megfelelő testrészeimre illesztenem, aztán meg is érkeztem fél óra késéssel. Najó, 40 perc. Mégjó, hogy a tanár egy laza csávó, nem zavarta különösebben a dolog. Persze nem akarok rendszert csinálni a késésből, de be kell vallanom, a másfél év munka ilyen szempontból sokat rontott rajtam. Szinte soha nem kellett adott időpontra bemennem dolgozni, így kellően lazára fogtam a dolgot. Pedig korábban szinte soha nem késtem sehonnan. Minden esetre, most a túlélésre hajtok leginkább. Szerintem baromi gyorsan fognak telni a hetek.

08.30.

2010-08-30T14:02:00.002+02:00

Szabin vagyok. Azt még nem tudom, hogy melyik munkáltatóm révén - az új- vagy a régi-, de a biztonság kedvéért mindenkinek lekommunikáltam, hogy szükségem van egy hét nyugalomra, mielőtt elkezdődik az iskola. (Főleg, hogy írnom kell egy minimum 12 oldalas beszámolót.) Nyaralni nem hiszem, hogy lesz lehetőségem, annyira nem vagyok eleresztve zsével, minden esetre spórolnom is kellene, hátha ki tudok menni N-hez Londonba a közeljövőben egy vidám látogatás erejéig. Egyébként végre megcsináltattam a másfél éve porosodó fényképezőgépemet, melynek javítási költsége közel 30 ezer Ft volt, és hát nekem ezt az összeget másfél éve lehetetlen volt bekalkulálnom erre az afférra.

És ami az új-vagy régi munkáltató-dolgot illeti, igazából fogalmam sincs hányadán állunk, mert mindent az órarendem fog eldönteni. Egy fix állás végülis már van a tarsolyomban (az "új" - ami igazából nem is új, csak mostantól lesz hivatalos), így legalább idén még nem kell aggódnom emiatt. Ami pedig a "régit" illeti... no ezt majd meghatározza az órarendem, minden esetre már legalább azt tudom, mit nem akarok csinálni, és az is valami. Beszélgettem a főnökömmel a pro és kontrákról, és azt hiszem, kellően megleptem, de ha egyáltalán ideiglenesen el is búcsúzunk, az elválás inkább pozitív, mint negatív - mindkettőnknek. Ami pedig fix, az az, hogy a jövő nyaram be van biztosítva régi pozíciómban.

Egyébként, voltunk N-nél a már-már hagyományosnak mondható projektoros házimozizáson a szülei szőnyegházában. Azon túlmenően, hogy degeszre ettük magunkat, megnéztünk két filmet. Az egyik a Battle Royale volt, ami arról szól, hogy egy deviáns osztálynak azt kamuzzák, hogy nyertek egy osztálykirándulást, miközben elszállítják őket egy szigetre, ahol 3 napjuk van kinyírni egymást, az egyetlen győztes jutalma pedig, hogy hazamehet. Namármost, japán film révén sem a neveket, sem az arcokat nem tudtuk beazonosítani/megjegyezni, így a szereplőket elneveztük a karakterre legjobban hasonlító gimis osztálytársaink után. Felettébb szórakoztató volt! :))

Az egyik unokatestvérem a hétvégén házasságot kötött. Remekül elszórakoztattuk magunkat P-vel, többek közt kitaláltuk, ~~hogy nekünk nem koszorús, hanem köszörűs lányaink lesznek, akik bevonulnak majd a szertartásra flexszel.~~

Najó, azt hiszem, most visszatérek az iskolai dolgaim intézéséhez, mert jelenleg ez a legképlékenyebb dolog az életemben...

08.18.

2010-08-18T13:34:00.002+02:00

Szontyompönty meg ilyenek

Az igazság az, hogy túl vagyunk a nagy melón, és egyrészt iszonyú fáradt vagyok, másrészt eléggé el vagyok szontyompöntyömölödve, mert hát vége van. Mindeközben örülök is egy kicsit, mert újra isibe fogok járni, és kell a változatosság - erre jöttem rá.

Egyébként dolgozni is fogok közben, úgyhogy az éhenhalás veszélye talán nem fenyeget majd. Ez azonban még képlékeny egy kicsit.

Fúh... haza akarok menni.

07.14.

2010-07-14T10:12:00.003+02:00

Na, akkor most egy hosszabb beszámoló következik.

Először is volt a tehetséggondozó program, ami két hétig tartott. Volt ott minden: Reggeltől éjszakáig munka, sok-sok szervezkedni való, nevetés, igényes produkciók, fellépés a VOLT-on... Ez volt a harmadik ilyen program, amelynek a szervezésébe belefolytam, és mindig úgy érzem, hogy az éppen aktuális volt az eddigi legjobb. És persze egyre komolyabb feladatokat kapok, idén én rendeltem buszt, szállást, kaját, pólókat és még sorolhatnám. Szóval tapasztalatok terén sem állok rosszul, ami azért fontos, mert feltehetően ebből rittyentem majd a szakdogámat.

Aztán ugye voltam VOLT-on, sajnos a bérlet ellenére csak két programnapon, mert közben ment párhuzamosan a tehetséggondozó program, és cikáztam Sopron meg Budapest között. Voltam Balaton Soundon is, de ez még mindig nem a kedvenc fesztiválom sajnos. Sikerült felfáznom a második napon, így a továbbiakban kímélnem kellett magam a víztől és az alkoholtól is, köszönhetően az antibiotikumnak, amit felírtak az ügyeleten. A fesztivál utolsó napjára annyira elegem lett, hogy jól elhúztam a fenébe. :)

Most, hogy letudtuk ezeket, ráállhatunk a legtáposabb fesztiválra, amivel még sok-sok dolgom lesz nekem is. Egyébként, állati gyorsan telnek a hetek, hamarosan vége a nyárnak, utána megyek vissza az iskolapadot koptatni. Vicces lesz a teljes gőzzel tanulás mellett dolgozni, de mindig azzal nyugtatom magam, hogy olyan még nem volt, hogy valami nem oldódott meg.

06.13.

2010-06-13T08:51:00.002+02:00

Végre van mit csinálni a munkahelyemen. Kicsit mondjuk vicces, hogy amikor van mit csinálni, az azt jelenti, hogy este 8 előtt nem érek haza és a hétvégéimet sem kíméli a dolog. Mintha kicsit végletekbe esnénk. :) Ráadásul a következő két hétben duplikálnom kellene magamat, mert egyszerre kell két helyen lennem.

05.14.

2010-05-14T22:17:00.002+02:00

Ha valaki azt képzeli, hogy a mozgólépcső-balesetek csak városi legendák... hát téved! Ma egy bkv-s mozgólépcső ugyanis bezúzta a csukámat, és nem tudom eldönteni, hogy örülnöm kéne - amiért csak a cipőm bánta a balesetet, és a lábam nem- vagy dühösnek kellene lennem, amiért az amúgy vattaúj tornacsukám bekrepált. Hát, én dühös vagyok, de azért örülök is, hogy nem tört el a lábfejem. Egyébként, nem értem, mi történt. Nem a cipőfűzőm vagy a nadrágom szára akadt be, hanem a cipőm talpa! Most egy jó nagy lyuk éktelenkedik rajta, emlékeztetve a szörnyű tragédiára. És, én balfasz nem jegyzőkönyveztettem az esetet, mert siettem. Nem tudom, hogy meg lehet-e javítani még a cipőmet, de hogy kárpótolni senki nem fog, az tuti. :(

Köcsög BKV.

05.05,

2010-05-05T12:01:00.002+02:00

Hihetetlen, de egy éve dolgozom. Tudom, klisé-szöveg, de úgy elszállt az idő mintha kb csak egy hónap telt volna el augusztus óta. Most meg a nyakunkon van újra a fesztivál-szezon, amit nagyon vártam már.

Tudom, hogy sokat tanultam, tapasztaltam, és többnyire élveztem is a munkát. Nagyon fura lesz visszamenni az iskolapadba. És azt hiszem csak egy fokkal kevésbé kilátástalan a jövőm, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Azért az is valami.

04.26.

2010-04-26T12:53:00.001+02:00

Amikor azt hiszem, hogy ennél nagyobb lúzer már nem is lehetnék... na, akkor kiderül, hogy de.

04.02.

2010-04-02T13:35:00.002+02:00

Halálosan vicces dolgok történtek a héten. Előszöris kedden, amikor a kollégámmal jöttünk be az irodába, hátulról belénkhajtottak kb 30-40 km/h-val. Be voltunk kötve, úgyhogy nem tört be az orrunk. Én ezt valamiért pozitívumként éltem meg. Aztán kiderült, hogy fizetésemelést kapok. Hát, azt hiszem, ezt is pozitívumként éltem meg. :)

S tudom, tudom talán a bunkóság legteteje egyesek szemében, de végre valahára elintéztem, hogy ne kelljen otthon lennem Húsvét-hétfőn, úgyhogy semmi locsolkodás. Hát, ez aztán tényleg határtalan öröm.

03.27.

2010-03-27T18:41:00.002+01:00

Kisebb-nagyobb válságok és drámák fűszerezik életemet manapság, de próbálok nem halálosan kiborulni, még ha tagadhatatlanul közel állok is hozzá olykor. És annyira egyedül érzem magam az összes hülye problémámmal, pedig valójában nem vagyok egyedül, tudom. A dolgon az sem segít, hogy a sokadik szombat estémet töltöm tökegyedül itthon, mert - bár tudom, nem direkt, de - valahogy mindenki lepöckölt. Sokadszorra.

Annyira lúzernek érzem magam.

03.24.

2010-03-24T13:04:00.003+01:00

Mindig azt mondom, hogy az a legszebb nap az évben, amikor először érzel késztetést arra, hogy levedd a kabátod, mert besülsz. Nos, én ma így éreztem. És bár a lakásból kilépve még úgy gondoltam elmegy a téli kabát kizipzározva, mire leértem a buszmegbe, állati melegem lett.

03.09.

2010-03-09T11:57:00.002+01:00

Már legalább 10 napja folyamatosan beteg vagyok. Nem különösebben tűrhetetlenül, csak olyan kis idegesítően. Igazából, ha jobban belegondolok, az elmúlt fél évben szinte folyamatosan nátha-jellegű tüneteket produkáltam, hol jobban, hol kevésbé. Talán az egészben az a legidegtépőbb, hogy nem nagyon tudom eldönteni, hányadán állunk éppen, és hát annyira nem is súlyos, hogy például orvoshoz menjek vele. Perpill még a fejem is szét akar esni, pedig nem vagyok egy nagy fejfájós típus. De a legrosszabb: folyamatosan halálosan álmos vagyok. Sokszor még 9 óra alvás után is zombi üzemmódban nyomom egész nap, a kávé már-már csak placebo.

De hogy valami rinya-mentes beszámolót is tartsak, azt hiszem megvan a szakdoga témám. És ha a dolog össze is jön, akkor egész jól állok, figyelembe véve, hogy több, mint egy évem van hátra a szakdogáig, bár nálunk ez is másképp megy egy kicsit. Az én szakirányomon az lesz a feladat, hogy szervezzünk valamit és arról számoljunk be. A témám egyedi és nagyon izgi, emellett lehet is róla rizsázni egy csomót. A kérdés inkább az, hogy mennyire mélyen kellene belefolynom a szervezésbe... A majdani konzulensemmel egyébként nem beszéltem még erről, de kollégával már igen. Szóval az egész hót bizonytalan egyelőre, de szerintem nem lehetetlen összehozni.

Egyébként úgy érzem, hogy karrierem hosszú stagnálás után, felfelé fog ívelni egy kicsit ismét. Jelen állás szerint októberig számítanak a munkámra és ez meglehetősen lelkesítő.

03.02.

2010-03-02T15:32:00.002+01:00

Nos, túl vagyunk a nagy projekten, s bár az elszámolások és az utómunkák egy része még hátra van, szinte lezártnak tekinthető az ügy.

Nagyon szuper hetet hagytam magam mögött. Megismertem egy csomó embert egy csomó országból, tapasztalatokat szereztem (jót, rosszat egyaránt), sokat ettem étteremben, sokat nevettem, és hát sokat dolgoztam is. Próbálom összeszedni a legérdekesebb momentumokat pár mondatban, hogy legyen nyoma valahol.

Határozottan ijesztő volt, hogy az egyik németországi résztvevőnek valami nagyon csúnya elváltozás jelent meg az arcán. Nem volt kérdés, hogy bőrgyógyászhoz kell vinni és sikerült megnyernem ezt a remek feladatot. Kerestünk egy magánrendelőt, és nem úszta meg olcsón, de működött az eus tajkártyája, úgyhogy nagy meglepetésemre a receptet is kedvezményesen tudta kiváltani. Első számú meglepetés: az orvos beszélt németül. Kiderült, hogy övsömöre lett a lánykának, és jó lenne, ha megnézné egy szemész is. Este elvittük egy állami kórház szemészeti ügyeletére, bevallom előre paráztam a feltételezhető bürokráciától, de felesleges volt. A németországi versenyzőnk eredetileg iráni volt, és hát most jön a meglepetés 2: a szemész is. :D Fanatsztikusan elbájcsevelyegtek fársziul, és M-nek is sokat jelentett, hogy otthon érezheti magát a világ végén(=Magyarországon) is. :)

Aztán, voltunk a gyerekekkel egy cigány táncházban, ahol tanultunk pár lépést, voltunk bulikban, koncerten, és nem utolsó sorban a csapat saját fellépésén kétszer. Szuper volt! Nagyon színvonalas produkciók születtek, azóta is a fejemben vannak a dallamok, látom magam előtt a tánckoreográfiákat, a médiaprodukciókat, amelyek egy részében szerepeltem is. És kaptam pár saját CD-t a résztvevőktől, ami nagyon kedves ajándék számomra, és feltehetően nagyon értékes darab lesz egyszer, ha ezek a srácok befutnak. Máris nagyon hiányoznak... rengeteg kedves emlék fűzödik hozzájuk. :( (A kellemetleneket pedig próbálom elfelejteni.)

Szomorú vagyok egyébként, hogy vége van, mert bár az egész állati kimerítő volt (reggeltől hajnalig ébrenlét, munka, buli, stb.), nagyon élveztem. Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, h találkoztam velük.

02.20.

2010-02-20T14:06:00.002+01:00

Ma estére érkeznek meg a tehetséggondozó programban részt vevő arcok, nagyon fel vagyok "puccsolva" (ahogy a Németországban nevelkedett félmagyar csoporttársam mondaná). Máris kaptam sms-t a svéd résztvevőtől, hogy megérkezett. Egészen pontosan délután fél 1-kor az ő üzenete ébresztett. Az elmúlt héten elég sokat dolgoztunk, tegnap is 11-re értem haza éjszaka, és ez így lesz egész jövőhéten. Igazából, nem bánom, végre valami izgalmas is történik, de azért rendesen ki voltam ütve, ha 12 órán át bírtam szuflával a durmolást.

Most, hogy van egy kis szabad időm, próbálom rendbe tenni a lakást, amit oly régóta halasztok, hogy nem is merem bevallani. Jah, és persze próbálom olyan üdére pihenni magam, amennyire csak lehetséges.

02.12.

2010-02-12T08:13:00.003+01:00

Na most már aztán tényleg elegem van a térdig érő hóból. Köszönhetően annak, hogy két hete napi 20-30 percet gyalogolok benne, sikerült megfáznom (igazából már egy hét után). Ezen kívül a arcomat és kezeimet kb. 10 percenként kell krémeznem, olyan szörnyen ki vannak száradva. S mintha ez nem lenne elég csapás, a gyönyörűséges bakancsomnak, mely öt éve szolgál, icipicit eltört a talpa, úgyhogy most már nem 100 % a vízhatlansága. Kellemetlen. Mintha nem lenne épp elég dolog, amire költenem kéne (a fényképezőgépem immár több, mint egy éve rossz :( )

A hétköznapok egyébként vegyesen telnek, hol belehalok az unalomba, hol megszakadok a munkába. Tudom, lehetne ezt mondjuk arányosítani, de valahogy mindig az utolsó pillanatban kell hirtelen minden ügy végére pontot tenni (mily meglepő), viszont ez még mindig jobb, mint unatkozni (és mintha az utolsó utáni pillanatra hagynánk). Egyébként nagyon izgi projekten dolgozunk, mindenféle országokból jönnek majd arcok az általunk szervezett mókázásra, úgyhogy tényleg a legjobbat kell kihoznunk a dologból.

Most el kell kezdenem készülődni (bár még csak reggel fél 9 - nem is értem, miért nem alszom inkább?!), ha oda akarok érni az esti bálra. Mentségemre szóljon, még Bp-n vagyok, és későn fogok hazaérni. Na, csók.

01.21.

2010-01-21T14:27:00.006+01:00

A közösségi oldalakon történő böngészés remek szórakozási lehetőség. Csak egy baj van vele: az ember nem kommentelhet mindent büntetlenül, pedig a mozdulat olyankor annyira benne van az ujjaim hegyeiben, hogy már-már erőszakkal kell rábírnom magam, hogy elkapcsoljam az aktuális oldalt.

Kedvenceim

- A buli előtt és közben készült remekművek a megfelelő képcímmel
- Az új (és olyakor egyben meglepően elcseszett) külsőkről feltett képek
- Az autó melletti pózólások (egyben feltenném a költői kérdést asszonytársaimnak, vajon mi bugyitnedvesítő dolog van egy autóban? - máramennyiben képesek vagyunk elvonatkoztatni a ténytől, hogy van benne sebváltó, node azért mégis wtf?!)
- A tengerpartos/Balcsis/strandolós fürdőruhás képek - ennyi erővel akár fehérneműs képet is feltehetnének. (Másnak vajon nincsenek tanárok/szülők ismerősei/munkáltatók fenn az ismerősök közt vagy úgy egyáltalán a portálon?)
- Csókolózás 20 felvonásban lehetőleg a következő képcímek egyikével: Szerelmemmel, Szeretem!, Imádom!, Lávoljuk egymást!, Szerike!, Drágámmal... satöbbi. Na már most egyrészt erre senki sem kíváncsi. Kíváncsiak arra, hogy van-e valakid, örülnek, ha teszel fel róla képet, magukban véleményezik, de az bőven hidegen hagy mindenkit, hogy egymás szájában turkáltok a nyelvetekkel 30 képen át. Ez, hogy is mondjam... privát dolog, és nem azért mert prűd vagyok, csak egyszerűen tényleg nem értem a szándékot. Vajon ezzel próbálják azt leplezni, hogy igazából a kapcsolatuk romokban hever? Vagy tudatosan azt üzenik a társadalomnak, hogy "HÁHÁ, nekem van valakim, ergo nem vagyok egy béna lúzer, mint te"? Vagy esetleg azt, hogy ribanc vagyok, de TE sosem kapsz meg - igazából de?
- Meztelen kisbabás képek (Oké, az ember el akar dicsekedni csemetéivel, ezzel nincs is gond, mindenki bekommenteli, hogy "cuki", "aranyos" meg "jajjdeédes" mégha valójában nem is szép a gyerek. De akkorsem értem, hogy úgy egyáltalán miért tesz fel valaki olyan képet a gyermekéről az internetre, amin ruhátlan? Hemzseg a háló a pedofiloktól, ráadásul szerencsétlen gyereknek ez akkora égés lesz, ha majd felnő, és minek égeti be valaki a saját sarját?)
- Más gyerekével menőzés, máramennyiben az 4 évesnél fiatalabb
- Hülye haj, hülye smink, hülye szemöldök hülye ruhával, ám sexy look-ként tálalva
- Pia kézben, vagy sok alkohol elfogyasztására utaló képek (Alkohollal menőzni maximum 16 éves korig menő igazából, csak szólok.)

Most így ezek jutottak eszembe, a lista bővíthető. :D

01.13.

2010-01-13T15:09:00.002+01:00

Ami a sztrájkot illeti, azt hiszem toleráns vagyok. Legalábbis egy ideig. Főleg, hogy nincs halál pontosan megszabva, hogy hányra kell beérnem, és vizsgát sem veszélyeztet ez a mostani.

De a faszért kell három napig folyamatosan ezt csinálni az emberekkel? Miért nem lehet mondjuk sztrájkolni, és aztán egy hétig nemsztrájkolni? Nekem mintegy háromnegyed órával nő az utazási időm, így összesen majdnem két óra mire bejutok, és persze napvégén ugyanez hazafelé. Így a sztrájk második napján, amellett, hogy hatalmas kerülőt kell tennem, kezdem elveszteni a türelmem, kezd elegem lenni abból, hogy heringparti van mindenen, ami egyáltalán jár még, és amit végképp nem tudok megérteni, hogy a nyuggerek miért nem képesek felfogni, hogy ilyenkor inkább maradjanak otthon, és ne foglalják el a lehetséges szabad négyzetcentimétereket olyanoktól, akiknek tényleg muszáj volt eljönni otthonról?! Nyilván, van aki orvoshoz megy vagy mitomén, de az ángyikát meglátogathatná olyankor is, amikor nincs sztrájk, és piacra menni sem lehet olyan állati fontos, hogy megérje nekik fájó lábbal álldogálni akár órákat is egy villamoson, amin levegőt nem lehet kapni.

Vizsgám ugyan nincs, de a szemeszter beszámolómat le kell valahogy adnom a sulimban péntekig. Ez nem is lenne gond, ha használható lenne a közlekedés arrafelé (bár úgy tudom, talán megy arra most már busz), de a hallgatói központ nem volt túl készséges, és azt felelték, hogy nincs kifogásuk a postai úton eljuttatott dogákkal, de ha nem érne oda péntekig, akkor szopóág, nem az ő bajuk (a határidőn túl leadott anyag már csak minimálpontos kettest ér). Hátköszi.

Arról persze nem is álmodom, hogy a BKV engem majd valahogy kárpótolni fog amiért bérletem van és nem tudom kihasználni... no, de a legjobb, hogy a MÁV is bedobta a törcsit, úgyhogy elképzelhető, hogy pénteken egy másik városba fogok utazni és nem haza.

01.04.

2010-01-04T20:47:00.002+01:00

P-vel épp azon mulatozunk, hogy vicces lesz ötven év múlva azt hallani, hogy a "'10-es években..." és valóban. Ha belegondolok, mi volt 10 évvel ezelőtt, és mi van most, kissé megrémülök, mert az idő rettenetesen gyorsan telik. Mindazonáltal örülök az új évnek.

Ma volt az első munkanap, mely kissé elbaszottan, de többnyire élvezhetően telt. Pont olyan volt, mint amikor az ember hosszú pihenés után kénytelen visszazökkenni a dolgos hétköznapokba. A buszokra rengeteget kellett várni reggel, sehova nem lehetett haladni normálisan, ráadásul mikor beértem az irodába, kénytelen voltam konstatálni, hogy az élet azért mégsem állt meg teljesen. Az irodában beállt - főként az én asztalom környékét érintő - változások azért megleptek. Például hosszú idő után rejtélyes körülmények között letört a monitorom tetején pihenő megkövesedett gumicukorcsiga feje. Állítólag már 2007-ben is meg volt kövesedve. És most letört a feje! Elképzelésem sincs, hogy történhetett mindez! Ráadásul a székem háttámlája sem úgy állt, mint azelőtt, de legalább a dugitollakat és post-iteket nem csórták el az asztalomról, mint mindig. :)

Jah, és akkor ha már itt tartunk, röviden beszámolok a szünetről. A karácsony teljesen jól telt, kevésbé stresszesen mint máskor, és csak olyan ajándékokat kaptam, aminek örültem. :)
Két ünnep közt vágtak a hajam végéből meg kaptam új szemüveget. Anyukám leutálta, de mindenki másnak tetszik.

Aztán 29-én elutaztam Gy-re, megünnepeltük P. születésnapját, majd punnyadtunk egészen vasárnapig, beleértve a szilvesztert is. Tökjó volt ez így. Tegnap tettünk egy próbát egy mátrai sípályán, de nem volt túl nyerő a helyzet, úgyhogy kb. 10-csúszás után el is jöttünk.

Összességében rettenetesen szükségem volt már erre a pihire, és nagyon jó volt a tudat, hogy nincsenek semmilyen iskolai kötelezettségeim (nahjó, kivéve a szemeszter-beszámoló megírását, de arra van még időm), de se vizsgaidőszak, se leckék... Szuper volt!

12.27.

2009-12-27T22:38:00.005+01:00

Szokásom megejteni egy évvégi összefoglalót, mely idén sem lesz másként. A hagyományoktól eltérően azonban most nem a felsorolásos módszert fogom alkalmazni. Ez egy különleges év volt, tele meglepetésekkel (jókkal és rosszakkal egyaránt).

Két sikeres vizsgaidőszakot vészeltem át bukás nélkül, és elég szépen zártam minden szemeszteremet, egyiket úgy, hogy suli mellett dolgoztam. (Jó tudom, több millióan képesek erre, de nem hittem magamról, hogy én is.)

Repültem egyedül Németországba és vissza, s egyúttal kipróbáltam milyen élesben egyedül külföldön szerencsétlenkedni nagy csomaggal. A történet vége pozitív. Viszont nem is nyaraltam (a szokásos értelemben) sehol, se nem síeltem.

Kiderült számomra, hogy talán nem is vagyok akkora lúzer, mint korábban gondoltam. Ugyanis relatíve hamar találtam magamnak munkahelyet (a csoporttársaim javával szemben), ahol eltölthetem másfél éves szakmai gyakorlatomat. Ráadásul a szakma egyik etalonját sikerült kifogni, így tényleg van lehetőségem "profiktól" tanulni. Karrierem alapköveit azt hiszem, ezennel leraktam. Elégedett is vagyok sorsommal, ráadásul a főnökömtől is kaptam szentestén személyre szóló jókívánságos sms-t, ami azt jelenti, hogy az asszimilálódási folyamat vitathatatlanul beindult.

Munkahelyi kapcsolataimnak köszönhetően (jól hangzik, mi?) megfordultam két ingyenes kiállításon, és további kedvezmények részese lehettem...

Egyúttal, az idei nyár a fesztiválokról szólt, mely többnyire élvezhető szórakozásnak bizonyult, de a bulizós nyár nem minden esetben úgy sült el, ahogy kellett volna.

Valahogy így összességében mégis büszke lehetek magamra, amiért csakiskizárólag magamnak köszönhetek egy fasza munkát és karrier-fejlesztési lehetőséget, meg számos egyéb velejárót.

Az idei év egyébként megviselte a pénztárcánkat, de úgy tűnik, túlélünk mindent, ha beledöglünk is.

Elköltöztem "régi" albérletemből egy másikba, egyúttal családtaggal lakom egy fedél alatt Bp-n is, de P. is sűrűn megfordul nálunk, ami jó. :) Lakott nálunk N. egy hónapot, pontosabban élete első nagyvárosi hónapját nálunk töltötte, amire azóta is meleg szívvel és colgate vigyorral gondolunk. Egyre többet főzök és egyre választékosabb ételeket tudok elkészíteni, valamint hellyel-közzel rendben tartok egy háztartást.

Életemben először éreztem magam egy kicsit felnőttnek idén, ám az állapot azóta módosult némileg. Hát, nem is tudom mit mondhatnék, csak remélni tudom, hogy 2010-ben sem halunk meg mind.

12.08.

2009-12-08T14:02:00.002+01:00

Csóróbbak vagyunk, mint valaha. Komolyan, ha nem kapnám ezt a jelképes összegű fizetést, nem élnénk túl a hónapot. Így se nagyon.

Szerintem szkippeljük az idei karácsony javát, de tulajdonképpen nem is bánom. Szerintem ez így tökrendben van. ~~Még ígyis benne van a pakliban, hogy másnak kell ajándékokat vennem a nagymamámtól kapott ajándékpénzből, úgyhogy hurrá.~~

Félreértés ne essék, nem vagyok ajándékellenes, szeretek kapni olyasmit amire tényleg vágyom, és határtalan boldogságot érzek, amikor kitalálok valami igazán jó ajándékot más számára. De a kötelezően megvásárolt tusfürdő-ajándékcsomagoktól/mécses készletektől herótom van. Nem azért, mert haszontalan ajándék, hanem mert személytelen és süt róla, hogy az illetőnek nem volt jobb ötlete, amiért még csak nem is hibáztatható, hisz azokat jellemzően a távolabbi rokonoktól zsebeli be az ember, akiket tényleg nem ismer annyira és vice versa. Na és akkor mégis mi értelme van ennek az egésznek?! A szándék lenne a fontos? Ja, ennél jobban semmi nem teszi egyértelművé, hogy ő is csak kényszerből veszi meg, tehát mindenki boldogabb lenne, ha ezt a beteges karácsonyi ajándékozási-kényszert hagynánk a picsába, és helyette inkább csak élveznénk egymás társaságát, halálra zabálnánk magunkat, meg ilyenek.

A kompromisszumos megoldás tálalva van:
Idén, mi listát írunk arról, mi szívünk vágya, a család meg meghatározott értékben tetszés szerint kiválasztja, hogy mit kíván beszerezni a listáról. Mindenki boldog. Az ajándéknak garántalátan örülünk, mégis ott van a meglepetés varázsa. A módszer hatásosan alkalmazható barátokkal is.

11.17.

2009-11-17T18:25:00.005+01:00

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a program a következő:

N. hamarosan megérkezik. Alapvetően a cuccokért jön, amit az anyukája küldött neki otthonról, de biztos beszélgetünk meg hülyéskedünk majd, valamint megmutatom neki a Pink-koncertdvdt, amit P-től kaptam a szülinapomra. Valamikor később érkezik P., akivel este megnézzük a Dexter legújabb epizódját.

Másnap sokáig alszunk, nyugisan megreggelizünk, kávézunk, stb., majd kb. 11-re érünk a Millenárishoz, ahol kis szerencsével ingyért megtekinthetjük a Helyszínelőkös kiállítást. Nem mint CSI, hanem mint Dexter-fanok persze.

Éhségünket Marika néni kávézójában csillapítjuk (ami egyébként hamburgereiről híres), majd moziba megyünk. Még nem tudjuk, mit nézünk, de esélyes, hogy még ma kitaláljuk.

Huh, kéne még pár ilyen nap.

11.12.

2009-11-12T19:48:00.003+01:00

Úton hazafelé eszembe jutott életem egyik legrosszabb éttermi élménye.

Tavaly P-vel eltöltöttünk egy hétvégét Siófokon, kempingben. Egyik este kimentünk a városba, hátha találunk a főtéren valami értelmes programot, élőzenét vagy ilyesmit. Arról külön írhatnék, hogy mennyire selejt a város Tourinform irodája, de ezt most nem taglalom. Találtunk egy éttermet, ahol épp élő jazz szólt, gyorsan átfutottuk az étlapot, megállapítottuk, hogy eszetlen árak vannak, de talán még megér nekünk annyit a koncert, hogy kifizessünk pár ezret kajára.

Eleve hülyén éreztük magunkat, mert ez amolyan faszverős hely volt, ahol textilszalvétát kell az öledbe teríteni, a pincérek meg minden pillanatban azt lesték, hogy tudsz-e az étterem imidzséhez méltóan viselkedni . Az étlap mérete idegesítően hatalmas és kényelmetlen volt, ellenben italokat nem tartalmazott, itallapot nem hozott a pincér, de nem is kértünk, mert gondoltuk, hogy cseszett drága minden.

P. végül kiválasztott egy eperkrémlevest olyan 6-800 Ft-ért, no ez tényleg isteni volt. Aztán evett valami grillezett szárnyashúst, fura fűszerezésű rizzsel. Az árára nem emlékszem, de nem volt olcsó, ellenben meglehetősen száraz volt a szett, garantáltan nem érte meg az árát. Én határozottan emlékszem arra, hogy túrós csuszát ettem 1200-400 Ft-ért. Ez volt a legolcsóbb tétel a szilárd táplálékok sorában. Hozzá kell tennem, nagyanyám milliószor jobbat csinál, de valószínűleg én is. A romantikusnak szánt hangulatot egyébként eléggé agyonütötte a tény, hogy 1) a zenekar hamarosan jó hosszú szünetelésbe kezdett, 2) állandóan bogarakat kellett magunkról söpörni, olyan nagy, nyáron gyakori feketéket. Igen, az asztalon is mászkáltak meg rajtunk.

Eljött végül a fizetés pillanata, amikor a pincér kihozta a számlát egy kis könyvecskében, majd elhúzott. Ekkor láttuk, hogy az étterem automatikusan számolt fel szervírozási díjat, aminek több szempontból sem örültünk. Szerintem az ember akkor ad borravalót, ha elégedettnek érzi magát. Mi nem voltunk azok. Ezen kívül az árak így is kibebaszott magasak voltak, mi meg csóró diákok lévén nem éreztük, hogy amúgyis elégedetlen vendégként még ilyesmire kell áldoznunk. Arról nem is beszélve, hogy ez a rendszer aljas és pofátlan. Mi jogon dönti el az étterem, hogy nekem kötelességem borravalót adni? Ráadásul olyan magas árak mellett az ember jogosan azt gondolná, hogy bele van kalkulálva a díj. Elgondolkodtunk azon is, hogy esetleg elvárják, hogy ezen felül is adjunk a pincérnek. Hát, nem adtunk! Egyébként a diszkrétnek szánt kiskönyvecskés megoldás se volt szimpi, ugyanis nekünk túl nagy bankjegyünk volt, a pincér meg véletlenül sem dugta volna oda a fejét, végül aztán vette a lapot... és mi pofátlanul megvártuk, hogy visszaadja a visszajárót. Ellenben még mi éreztük hülyén, kényelmetlenül magunkat. Rettenetesen utálom ezt az attitűdöt. Tudom, hogy a vendéglátás nem egyszerű biznisz, meg hogy maradjak meg magamnak a véleményemmel, de amikor az arcomba tolják, hogy márpedig te most fizetni fogsz borravalót, ha tetszik, ha nem, akkor azért nyílik a bicska.

Kéne pár Gordon Ramsey Magyarországra is...

10.24.

2009-10-24T16:32:00.002+02:00

Amikor óvodába jártam, úgy gondoltam, az iskola sokkal faszább dolog, nem majomkodjuk el az időt dedós hülyeségekkel. Amikor iskolába kerültem, rájöttem, hogy rajtam már csak az segíthet, ha végre felnövök és dolgozni kezdek, mert az iskola bizony szörnyűség. A gimi után végre olyasmit tanulni, ami érdekel, maga volt a megváltás, de ez mind semmi ahhoz képest, amit most élek át. Dolgozom, még hozzá olyasmit, ami érdekel, tetszik és szeretem is. Hihetetlenül jó érzés, hogy hiába kezdődött el a tanév, nekem nem kell suliba vonszolnom magam, nem kell tanulnom, vizsgára készülnöm, hülyére aggódnom magam. Igaz, hogy felelős vagyok a munkámért, törekednem kell a legjobbra, és ez a későbbiekben nyilván fokozódni fog, de szuper érzés, hogy a hétvégéim azzal mennek el lényegében, amivel én szeretném, hogy elmenjenek, legyen az két nap masszív punnyadás, vagy akár buli. (Ez persze változhat a jövőben, de talán az is izgibb lesz, mint tanulnivalót bújni éjszakákba nyúlóan.)

Persze, a felnőttek folyamatosan győzködtek, hogy jajj, örüljek, hogy még gyerek vagyok, nem kell dolgoznom, blabla, de határozottan az az érzésem, hogy a felnőtteknek csak és kizárólag részben volt igaza. Tanulni igenis kell. Kellett ez a sok-sok év szenvedés, ahhoz, hogy elérjem vagy legalább közelebb kerüljek a célomhoz. Nyilván más gyakornokoskodni egy cégnél, mint komolyabban helyt állni, saját lábon megállni, eltartani egy családot, stb., de ami most van, az határozottan tetszik.

A dolognak egy komolyabb hátulütője van, mégpedig hogy iszonyatosan nehéz lesz visszaszokni az iskolapadba egy év "lazsa" után, még akkoris, ha az az egy év olyan huncutságokat foglal magába, mint például a szakirányi tantárgyak... meg a szakdoga-írás.

10.23.

2009-10-23T11:05:00.002+02:00

Rájöttem, hogy sokkal kellemesebben indul a napod, ha ágyba hozzák a reggeli kávédat. :)

10.16.

2009-10-16T23:44:00.003+02:00

Az lepett meg csak igazán, amikor az irodai asztalom alatt találtam egy csomó hatalmas törpöt. Olyan Hupikék-félét. :))

10.10.

2009-10-10T10:52:00.002+02:00

A napról, mely rosszul indult, de jól végződött

Az úgy volt, hogy nagyon felcseszték az agyam, aminek következményeként szomorúan és halálosan demotiváltan mentem be dolgozni másnap. Nap végén viszont a következő röpke-párbeszéd zajlott le köztem és a főni között.

F.: - Ezentúl megduplázzuk a fizetésedet, jó?
Én.: - Ööö, jó!

Majd megvitattuk a részleteket. A fenti mondat önmagában kurvajól hangzik, de persze a végösszeg még így is jelképes. A történet tanulsága valahol mégiscsak az, hogy jó, amit csinálok, lelkes vagyok és szorgalmas, amit nem tűrnek odabent jutalom nélkül többé. Ollé. :)

09.29.

2009-09-29T12:42:00.002+02:00

A sors fintora, hogy N. tényleg nem költözött el pénteken... de vasárnap igen. Egyébként a hétvége mozgalmas volt. Pénteken estig dolgoztam, aztán feljött a másik N. Pécsről, voltunk a Szépművészetiben Turner kiállításon, este meg hivatalos voltam egy csoporttársam meglepetés szülinapi bulijába... amit egy másik buli követett. Valahogy így. A héten meg "szervezőként" közreműködök egy tehetséggondozó program lebonyolításában, úgyhogy reggeltől estig van mit csinálnom, ami tulajdonképpen jó móka és még érdekes is. :)

09.24.

2009-09-24T14:56:00.006+02:00

Sosem fogom elfelejteni N. döbbent arcát, amikor meglátta a konyhaszekrényünkben tárolt Nesquick kakaó-halmot. Ugyanis az történt, hogy eleve volt otthon egy megbontott 1,2 kilós zacsi (gyakorlatilag szinte tele), P. meg tegnap hozott ajándékba 2 db 800 grammosat.

Amikor N. megpillantotta, vagy 5 percig (nem túlzás!) ugyanolyan arckifezeséssel meredt rá, sőt ujjal mutatott felé, mintha legalábbis nem a kakaós zacsikat, hanem magát Quicky nyuszi szellemét látta volna. Sajnos fénykép nem készült, de az alábbi kép remekül illusztrálja azt az arckifejezést:

Forrás: blog.buckandmike.com

Ezt követően magához szorította a teljes készletet és kijelentette, hogy nem költözik el pénteken. :D Végül felajánlottam neki, hogy esetleg időnként eljöhet és csapunk egy hatalmas kakaó-partit, még színes szívószálakat is szerzek be hozzá, hisz mindenki tudja, hogy úgy a legfinomabb.

De a legviccesebb talán az volt, amikor éjszaka beszélgettünk, miközben ő már aludt, egyszercsak felriadt (valszeg hangosak voltunk), majd újra felemlegette, hogy ő bizony képtelen elhinni, hogy ennyi kakaó van a szekrényünkben. :D Édes volt.

09.18.

2009-09-18T22:58:00.003+02:00

Csak álltam a zuhany alatt és hangosan zokogtam. Arra sem vettem a fáradtságot, hogy halk legyek. Azt hazudtam, hogy fáradt vagyok, így elkerülhettem a komolyabb beszélgetést az otthoniakkal. Így boldogan utálhatom magam vagy akár zokoghatok is, ha kedvem tartja.

09.03.

2009-09-03T11:04:00.002+02:00

Valamelyik nap N., tesóm és én sétáltunk a Gazdagréti lakótelepen.

Tesóm (viccből): - Mi lenne ha elkezdenénk itt hangoskodni?
Én: - Akkor kiszólnának a Szomszédok!

09.01.

2009-09-01T17:03:00.002+02:00

Egy dolog azért vigasztal: Ha szeptember, akkor Dexter... Imádom a pillanatot, amikor végre elindíthatom az új évad legújabb epizódjait. :)

08.25.

2009-08-25T10:14:00.002+02:00

A bulinak vége és én már nem érzem magam faszagyereknek. Ez a nyár minden eddigit felülmúlt, de minden eddiginél hamarabb lett vége. Tulajdonképpen az van, hogy még egy hónapot ellébecolhatok itt, de sok értelme nincs, mert nincs mit csinálnom. Úgyhogy munkát keresek ismét. Örülök, hogy suli nincs idén, de beilleszkedni megint egy új közösségbe, miközben még itt sem ismerek mindenkit... fárasztó. Biztos többet érek már a munkaerő-piacon mint pár hónapja, de azért bennem motoszkál, hogy nemis, és ez eléggé szar érzés. Kezdhetek mindent elölről...

08.18.

2009-08-18T12:13:00.002+02:00

Az ideinek vége, úgyhogy a tegnapi überzombi-állapot után végre alhattam 12 órát, ami egyébként nem volt elég. Amúgy kalandos volt meg izgalmas meg fáradtságos de kikapcsoló is egyben. Azért egy picit büszke vagyok magamra, azt be kell vallanom. Végülis egész ügyesen kezeltem a cégek panaszait/kéréseit. A legviccesebb ilyen jellegű az volt, amikor egymást követő két éjszakán át is beszart valaki a sátraik közé, amit el kellett takaríttatni valamint megakadályozni, h ez még egyszer előforduljon, mert nemhogy dolgozni nem tudtak úgy, a kajálás már szóban se jöhetett. :)

Amúgy kaptam egy csomó repiajándékot, aminek a java eltűnt, de a bézbólsapi, amit még L. A. is a fejére tett, megvan. Lehet, hogy elárverezem, csak valszeg senki nem hinné el, megjárta L. A. hajkoronáját. :D

Sajnos, a cianotípia, amit P-vel közösen készítettünk a művészeti sátorban, szintén elveszett. Nyilván annyira fasza lett, hogy valaki lenyúlta. :( Amúgy tényleg fasza lett, mint ahogy ez a nyár is, melynek sajnos hamarosan vége. Egy vigasz azért van: idén két darab szakmai gyakorlati beszámoló megírását leszámítva, semmilyen iskolai teendőm nincs. Azért, valami angol órát mégis kerítenem kéne, meg a free optionokat se ártana letudni előre, de a franc se tudja, hogy hozható ez össze a munkával. Ez mondjuk most nem érdekel, hátra van még pár nap a nyárból, és abban biztos vagyok, hogy jól fognak telni. :)

08.07.

2009-08-07T10:35:00.002+02:00

Kiköltöztem. Aztán meg be.

Az elmúlt két hét maga volt a pokol ilyen szempontból. Egyrészt egy hónapja kerestük azt a lakást, amely minden kritériumunknak megfelel, másrészt, amíg nem találtuk meg, kénytelen voltam elszállásolni idösapámat a (most már régi) albimban. Ami azért volt necc, mert egyrészt minden hajnali 7-kor fel kellett kelnem, hogy szélnek eresszem őt, ami után visszaaludni csak keservesen tudtam, a maradék 20 perc meg csak arra volt jó, h lefáradjak. Szóval mindez két hétig, meg még a főbérlő csaj jelenléte meg a hazajutás minden este összehangolva... hát, örülök, hogy vége.

Persze 9 előtt szinte sose jutottam haza, általában fél 8-8-ig mindig az irodában kuksolok, de valahogy össze kellett pakolni a holmijaimat, meg kitakarítani, meg ilyesmi... Plusz összehangolni, hogy a kiköltözésnél otthon legyen a főbérlő... ááá.

Aztán tegnap felkeltünk szépen 6-kor, bepakoltunk az autóba, 7-kor elhúztuk a csíkot, új lakásnál kipakoltunk az autóból, bevásárló-listát írtam (mert hogy se vécépapír, se szappan, stb.), majd munkába indulni füledt időben izzadtan (tusolni nem volt idő, de nem is ért volna semmit), aztán gyorsan megejteni a bevásárlást még munka előtt - mert utána ez már lehetetlen - és tuladonképpen minden gond megoldódott. Majdnem. A netet ugyan bekötötték, de nem volt gép, amin kipróbálják, így csodás módon, nem működik. Hétvégén talán rendeződik minden ezzel kapcsolatban.

De, az élet csak akkor teljes, ha a bankkártyám pont most jár le, és az újat csak személyesen vehetem át csak egy bizonyos fiókban. Otthon ugyan nem leszek a következő két hétben, úgyhogy erre találnom kell valami megoldást minél hamarabb. Persze ez is csak most történhet, amikor őrültekháza van és hétvégén is dolgozunk. Azért remélem, hogy jövőhéten kicsit lazulhatok végre, bár előreláthatólag ez sem lesz 100%-os élvezet.

07.31.

2009-07-31T21:07:00.002+02:00

Azt hiszem, kezdek élni. Mármint, úgy igazából. Eljött az én időm és imádom ezt az egészet. Mindent imádok az életemben, vagy legalábbis majdnem mindent. Munkám van bőven, és egyre nagyobb felelősség van a nyakamon, ami persze jó is meg rossz is. Jó, mert legalább van értelme annak, amit csinálok, és rossz, mert a gixereknek súlyos következményei vannak.

Ezen kívül élek. Vagy kiélek. Nem, nem züllök, csak egészséges mértékben bulizok, szórakozok, fesztiválozok. Mondhatni, bepótolom tinédzser korom elmaradásait, de ez hülyeség. Egyrészt, akkor nem volt erre igényem, másrészt akkor sokkal fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznom, és minden így jó, ahogy van. Tehát, ennek most jött el az ideje, és én ezt orvul kihasználom. Imádok élni.

(A blog dizájn már régen nem aktuális, de nincs se időm, se kedvem újat rittyenteni... talán majd egyszer rászánom magam, mint ahogy arra is, hogy 1) végre normális oprendszert tegyek a gépemre, 2) végre elvigyem a fényképezőmet szervizbe.)

07.19.

2009-07-19T15:18:00.002+02:00

Nagyon pörög a nyár, talán jobban, mint eddig bármikor. Izgalmas, eseménydús, nem unalmas egyáltalán. Úgy érzem, végre hasznosan telik a "vakáció", s bár többnyire így is számítógép előtt ülök egész nap, de nem otthon és nem hülyeségekkel ütöm el az időt. Kezdem hasznosnak érezni magam, látom, hogy nyoma van a munkámnak, egyre több dologban tudok segíteni, egyre jobban ismerem a szervezetet és valamelyest levetkőztem a telefonfóbiámat is. Sokat tanultam már most is, sokat fejlődtem, egyre nagyobb az önbizalmam és azt hiszem, össze sem tudnám hasonlítani magam a 2-4 évvel ezelőtti önmagammal. És ez valami fantörpikus érzés... :)

07.05.

2009-07-05T20:01:00.004+02:00

Túl vagyunk az egyik fesztiválon, nevezetesen a sopronin. Előtte volt hajtás rendesen, a következő pedig Zamárdiban lesz jövő héten. Nekem a V.lt nagyon tetszett, nem panaszkodhatom. Örök élmény az egész. Elég sok mindent biztosítottak számomra, úgyhogy nem kellett túl sokat költenem. De most állati fáradt vagyok, ébren vagyok egy ideje. :)

Nem ismertem sok zenekart a programból, de mindig találtam valami érdekeset. Megismertem egy csomó jófej embert, feszt-hangulat, jó idő... nem is kell több.

06.15.

2009-06-15T22:59:00.004+02:00

Esetem a BKV-val- Szeresjük.

Amint felértem a Nyugatiba, mentem is az aluljáróba bérletet venni, hisz épp lejárt. Tudtam, hogy Budapesten összesen három helyen lehet kártyával fizetni bkv-pénztárban, és ezek közül az egyik pont a Nyugatinál van. Maga a tény alapból felbosszant, hogy az egész elbaszott városban csak három helyen fizethetsz kártyával, hiszen a felnőtt bérlet több, mint 9000 Ft, és szerintem elvárni valakitől, hogy ennyi pénzzel szaladgáljon, eleve a bunkóság teteje. Dehát a BKV "Önnek jár"...

Azonban a pénztár mögötti férfikinézetű női hangú fura egyed hisztérikusan kiabálni kezdett a sorban állókkal, hogy ő most már bizony bezárna, úgyhogy húzzunk el. Anyáztam egy jót magamban, de gondoltam sebaj, a Westendben úgyis van olyan ATM, amilyen nekem kell, persze nem voltam kifejezetten boldog, hogy a pénzlevételért engem húz le a bank a hülye BKV miatt, de úgy voltam vele, hogy jóvan, csak haladjunk. Csakhogy az az ATM csodával határos módon megszűnt és a téren sehol nem láttam a bankomat (pedig nem egy ritka fajta - igaz nem OTP), úgyhogy kezdtem dühbe gurulni, főleg mert időpontra mentem a suliba. Készpénz egy fillér sem volt nálam, annyi sem hogy vegyek egy vonaljegyet 290 FT-ért. Mekkora szerencse, hogy nem vettem!! Ugyanakkor nagyon mérges voltam, hogy a pont a hülye BKV miatt vagyok kénytelen bliccelni, amit persze én szívok meg, ha lebukom. Így félig bliccelve, félig gyalogolva eljutottam valahogy a Moszkvára, ahol történetesen Budapest második olyan BKV-pénztára található, ahol lehet kártyával fizetni. Csakhogy. :) Techinikai okok miatt zárva. Ekkor már olyan mérges voltam, hogy majd' felrobbantam, de mivel szorított az idő, felszálltam a villamosra ami elvitt a suliig, és szartam rá magasról. Természetesen a Moszkváig visszafelé is bliccelnem kellett, és akkor szerencsére már nyitva volt az a pénztár, ahol lehet kártyával fizetni.

Minden esetre ez felháborító! Mindössze három helyen van lehetőség kártyás vásárlásra, miközben már a legócskább patikákban is van erre lehetőség. De jajjpersze, húzza csak le a bank azt a szerencsétlen seggfejt pénzfelvételkor, aki még fizeti az utazását. De ez csak egy dolog. Hogy merik megcsinálni, hogy egyszerre a három helyből kettő alapból ki van iktatva?! Mellesleg gőzöm nincs hol van a harmadik ilyen hely, egy pénztáros mondta nekem múlt hónapban a Blahán, melyik az a három, ahol erre lehetőség van - mégpedig azért, mert meghökkentem, hogy még a kibaszott Blaha Lujzán sem képesek beállítani egy kártyaolvasót.

És ha azt nézzük, így emiatt a hülyeség miatt kellett volna megvásárolnom három darab vonaljegyet összesen 900 ft-ért. Cserébe hülyére paráztam magam utazás alatt, de legalább nem dobtam ki az ablakon közel ezer forintot pluszban a bérlet ára mellé. Hát erre csak azt tudom mondani, hogy bekaphatják...

VÉGE

2009-06-15T22:21:00.003+02:00

Végre nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy vége a vizsgaidőszakomnak. Azért a HR vizsgám történetét megosztom, hátha tanulságos másnak is.

Maga a tárgy szerintem fos. Ez nem jelent semmit, de a követelmények kegyetlenek voltak. Még a legtáposabb osztálytársaim is csak négyesek lettek belőle, pedig ők eddig mindenből kitűnők voltak. A poén az, hogy kb még azt is meg kellett tanulnunk lépésről lépésre, hogy hogyan zajlik az állásra jelentkezők kiszelektálása - a valósághoz persze nulla köze van a tankönyvben leírtaknak. Ennyit a reklámról. A lényeg, hogy ennek ellenére úgy éreztem, egészen jól sikerült a vizsgám és ha túl jó jegyre nem is számítottam, de biztos voltam abban, hogy átmentem.

Nálunk eleve egy hétig javítanak a tanárok, és mire megtudod, hogy megbuktál, sokszor alig maradt időd készülni a javítóra. Ez most kivételesen nem így történt, de mivel én dolgozom, tanulásra igen csekély időm maradt volna így is. No, lényeg a lényeg, elcseszett módon általában hamarabb van megtekintési lehetőség, mint hogy a Neptunon közölnék a jegyedet, így esélyed nem sok van reklamálni ha nem tetszik az eredmény. Nekem nem tetszett, ugyanis nagyon lehúzták a jegyemet. Irreálisan. Megbuktam, de nem is akárhogy. Gondoltam, nem hagyom annyiban, hiszen tényleg egész jól sikerült, kb hármasra számítottam. Már minden hülyeség átsiklott az agyamon, de abban biztos voltam, hogy csak valami tévedés történhetett. írtam e-mailt a modulvezetőnek, aki közölte, hogy a héten külföldön lesz, úgyhogy csak egy hét múlva hétfőn (azaz ma) tudunk találkozni. Csak mellékinfo, hogy a pótvizsga szerdán van. Tehát maradt egy teljes hetem betegre aggódnom magam, ugyanis a hallgatói központnak nincs joga kiadni a vizsgád, tanár nélkül nincs lehetőség megtekinteni. Azt hozzá kell tennem, hogy bár meg volt a rizikó, hogy tényleg nem sikerült, és sehogy sem fogom tudni kisírni a kettest, egy percet sem tanultam a vizsga óta. És még csak lelkiismeret furdalásom sem volt, mert annyira biztos voltam benne, hogy tévedés történt, illetve úgy gondoltam, hogyha ez a tudás nem elég, akkor tehetnek egy szívességet...

Na szóval, ma rendkívül kalandosan feljutottam Bp-re, eljutottam az iskolába és megtekintettem a vizsgám. Igazam volt. :) Nálunk a vizsgát előregyártott füzetecskébe kell írni, amelynek lapjain különböző lenyomatok meg minták vannak a csalás kiszűrésére. Az az okos javítótanár, akinek az én művemhez volt szerencséje, nem nézte meg, hogy egy mintás krix-kraxos oldalt áthajtottam (amit MINDENKI ÁTHAJTOTT, különben szar se látszódott volna abból, amit írtam) és a mondandómat folytattam azt követően. Így gyakorlatilag a negyven pontos feladatomat egyáltalán nem ellenőrizte. A modulvezető természetesen kijavította a végeredmény pedig elfogadható lett. A dolog szépsége, hogy tőlem senki nem kért elnézést amiért egy héten át majd megütött a guta, és ha annyiban hagyom a dolgot és elfogadom, hogy megbuktam, akkor soha a büdös életben nem derül ki, hogy valójában egész tűrhető lett a vizsgám. Annyit még hozzá kell tennem, hogy nálunk ha egyszer buksz, akkor legfeljebb már csak minimálpontos kettes lehet a javító vizsgád (tehát az éppnembuktál meg-dolog). Hihetetlen, hogy ezt meg merik engedni maguknak. Na és vajon kit érdekel, hogy egy hétig aludni is alig birtam az idegességtől? Hát, nyilván senkit. A tanulságot mindenki vonja le magának.

06.08.

2009-06-08T11:29:00.005+02:00

Tanulás helyett természetesen minden olyan dolog maga a megváltás, amit normál esetben nyűgnek/időpocsékolásnak/utálatosnak érzünk, úgy mint takarítás, főzés, szemét-levitel, bevásárlás (lehetőleg utazni is kelljen hozzá), ezen kívül az ember gyakran csodálkozik rá a szobájában rég óta porosodó - normál esetben abszolút nem érdekes - tárgyakra, vagy hirtelen eszébe jut, hogy "jé, de rég láttam ezt a filmet/olvastam ezt a könyvet", esetleg kedvet érez hülyeségeket összephotoshoppolni, honlapot tervezni, vagy bármi olyan baromságot csinálni, amit bőven ráérne a vizsgák után is megcsinálni. Tehát számomra az egészben nem is a tanulás a legrémesebb (igazából a faszkivan-érzés mellett szeretem is néha a vizsgaidőszak-feelinget -legalább iskolába nem kell járni, ugye - bár én most dolgozni járok, úgyhogy ez rám nemigen vonatkozik), hanem az, hogy rávegyem végre magam, és ne vonja el a figyelmemet semmi (például a mindennél fontosabb blogolás).

Egy poszt a hülyeszemöldökű lányokról

2009-05-28T21:55:00.008+02:00

Eljött hát a pillanat, amikor nem bírom tovább és kimondom: HÜLYÉN NÉZ KI A LEBOROTVÁLT ÉS 5 CENTIVEL FELJEBB VISSZARAJZOLT SZEMÖLDÖK!

Egyáltalán ki volt az az agyas, aki kitalálta, hogy ebben van ráció? Mert oké, ha valakinek bozontos vagy vastag a szemöldöke, szedje ki a felesleget, ha zavarja... de annak mi értelme, hogy valaki kitépkedje az összeset és visszarajzolja szemceruzával?! Erre válaszoljon valaki! No meg arra, hogy miért LÉTEZNEK olyan nők, akik ezt képesek megcsinálni, és mi több, szépnek/trendinek gondolják magukat ezért? (Esetleg még fizetnek is a művelet végrehajtásáért egy kozmetikusnak - amit végképp nem értek, elvégre a kozmetikus azért van, hogy SZÉPPÉ tegyen) És miért léteznek olyan férfiak (ha léteznek egyáltalán), akiknek ez bejön? Az egy dolog, ha valakinek nincs szépérzéke vagy mitudomén, de ahhoz hogy ilyen gusztustalanságot elkövessen, egyszerűen tehetség kell.

P. fel is vetette, hogy pár év múlva talán az lesz a trend, hogy a nők leborotválják a hajukat és visszarajzolják szemceruzával. Ohbazzeg...........

(Bocs, nincs kedvem felrakni a photoshopot)

P.S.: Egyébként mindenki tudja (mert még a hetedikes bioszkönyv egy olvasmányleckéje is leírta ám), hogy a szemöldök hossza hogyan a legesztétikusabb (alapból szerintem az emberek 90%-nak teljesen normális "szabálynak megfelelő" hosszúságú szemöldöke van)... ennek ellenére a szemöldökrajzolgatók direkt össze-vissza rajzolgatják vissza a szemöldöküket mégpedig hihetetlen ormótlan módon... Ez pedig biz' még idegesítőbb az egészben.

05.25./ II.

2009-05-25T23:12:00.002+02:00

Hülye állatok.

Mármint tényleg. Küzdünk a hangyákkal, melyek úgy gondolták, helyet engedünk nekik a fürdőszobánkban. Tévedtek. K. anyukája a sütőporra esküszik, és eddig bevált ugyan, de a kezelés nem pusztítja el őket, csak visszahúzódnak tőle. Amint felmosol és eltűnik a por egy-egy sarokban, azonnal megjelennek a hangyák. Őszintén nem örülnék, ha a hátralevő másfél hónapomat sütőporral beszórt fürdőszoba csücskökkel kellene itt töltenem, de hát mit lehet tenni, ha ezek a hülye állatok nem fogják fel, hogy jobban teszik, ha kint maradnak az udvaron?!

Ráadásul dögmeleg van, de nem szeretem nyitva hagyni éjszakára az ablakot, mert nincs szúnyogháló. Ettől persze nem csak a szúnyogok jönnek be, hanem minden más pók meg repülő rovar is. Épp az előbb porszívóztam ki őket, mert máshogy még elpusztítani is utálom ezeket. :D Arról nem is beszélve, hogy mostanában sokadjára álmodok mindenféle óriás rovarokkal meg pókokkal (a down-kóros csótányokról nem is beszélve :D), és mivel amúgy is undorodok mindenféle hasonló dögtől, elég kellemetlenül érint, ha a szobámban vendégeskedik akárcsak egy darab is.

05.25.

2009-05-25T16:36:00.002+02:00

A csövesek mindenhol ott vannak. Az ezzel a témával foglalkozó South park résszel egyre inkább azonosulni tudok, mégha nem is tartom jónak azt az epizódot. De a csövesek mindenhol ott vannak. A pofádba másznak a város minden pontján. A vizeletüktől bűzlik minden megálló, tőlük meg minden tömegközlekedési eszköz. Ha kaját adsz nekik, még meg is sértődik némelyik, merthogy neki pénz kell. Amit mondjuk kérhetne nekem is, mert nekem sincs. Minden esetre, nincs az a barom, aki képes kikotorni a pénztárcáját a hátizsákja mélyéről, hogy aztán esetleg még jól ki is rabolják...

Megoldás egyébként nincs. Ha a város eltünteti őket a láthatóbb helyekről, akkor esetleg nő majd a bűnözés. Szóval, nem játszom itt az okostónit, de rohadtul elegem van belőlük.

05.24.

2009-05-24T14:07:00.003+02:00

Ma éjjeli éppenelaludtam állapotban történő mellébeszélésem:

- Ne szopogasd a szemhéjamat, mert büdös.

05.17.

2009-05-17T13:01:00.002+02:00

No, két hete dolgozom és van még egy hét a suliból. Eddig nem volt kemény sem a munka, sem a suli+munka kombináció, még van egy prezentáció és vége is van a szorgalmi időszaknak. Nyilván a vizsgák idején ennél kissé bonyolultabb lesz a helyzet, de egyenlőre inkább nem gondolok erre.

A munkáról azt hiszem, nem igazán szabad fecsegni egy blogban, így mindössze annyit fűznék a dologhoz, hogy biztos jó lesz, ha bepörög egy kicsit.

05.10.

2009-05-10T13:46:00.002+02:00

Tulajdonképpen sok minden történt mostanában. Elkezdtem dolgozni. Meg iskolába is járok heti egyszer. Még van két hét szorgalmi időszak, aztán vizsgák. Persze, baromisok hülyeséget kell még csinálni, épp most fejeztük be a forgatást egy bor-témájú "reklám-szerűségünkhöz". Nem Tv spot, meg nem is igazán reklám, de a borról szól. Majd talán meglátjátok, szerintem fasza lesz.

A munka tetszik, szerencsére eddig nem voltam agyonterhelve, de egyre több melónk lesz a szezon közeledtével. A kollégák jófejek, tulajdonképpen minden rendben van. Igaz, még nagyon sok dolog és személy van, amit/akit meg kell ismernem, hogy a telefont felkapna ne csak azt tudjam mondani, hogy hívja fel a kollégámat, legyen szíves.

Csak azt nem tudom, hogy fogok majd tanulni... de ez egyenlőre részletkérdés.

04.27.

2009-04-27T20:09:00.002+02:00

Most már egészen biztos, hogy jövőhét keddtől dolgozom. "Csinálom a fesztivált". Eléggé hihetetlen, még most is alig tudom felfogni. A legizgisebb persze az lesz, hogy még van három hét szorgalmi időszak, plusz a vizsgák. Kicsit ideges vagyok, kicsit izgatott, várom nagyon, de tartok is tőle. Elvégre kb nulla munkatapasztalatom van, és itt kemény meló lesz egész nyáron. És még nem tudom, hol leszek elszállásolva, mi a legolcsóbb megoldás. Vagyis azt hiszem a legolcsóbb megoldásba bele fogok pusztulni... mindegy, annak is van előnye: örülök minden percnek, amit a munkahelyemen tölthetek inkább. :D

A suli most egy kicsit lazább volt, de munka mellett kemény lesz a folytatás, még közel sincs vége a megpróbáltatásoknak. Erről jut eszembe, csekkoljátok le az első videoklipünket.

04.14.

2009-04-14T12:00:00.002+02:00

Túl vagyok egy imádnivalóan pihentető szüneten. A gond csak az, hogy holnapra határidős az egyik esszém, és bár volt rá több, mint egy hetem, valahogy nem sikerült még befejezni. Nem állok olyan rosszul, de túl jól sem. Szóval most jól bekoffeineztem magam, és ráállok a témára lassan, de biztosan.

Annyi mákom volt, hogy felhoztak Bp-re kocsival, de nem a lakásig, így vennem kellett (volna) bérletet. A zseton elvileg meg is érkezett a kártyámra, csak gyakorlatilag nem használhatom - gondolom még jobbra-balra könyvelgetik. Úgyhogy kénytelen voltam venni 2 db vonaljegyet pofátlanul drágán, és kb 2 órát elpocsékoltam közben arra, hogy vártam az sms-t a banktól. Végül feladtam, és így történt hogy maradt a vonaljegy; egy 3-4000 ft-os bírságnál még ez a 600 Ft is jobban hangzik. Minden esetre úgy érzem, cseszettül megszívtam, csak az a tudat kárpótol, hogy a vonatért nem kellett most fizetnem.

Egyébként a laptopom újra lett telepítve, nagyjából teljesen oké minden - a korábban észlelt problémák megszűntek, de úgy érzem, van még mit állítgatnom rajta, ahhoz, hogy minden flottul menjen. Pl a touchpad-en nem működik a görgető. :D Elképzelhető, hogy annak külön driverje van, majd szétnézek. Mindegy, van egerem végülis.

04.03.

2009-04-03T08:41:00.002+02:00

Amikor kicsit is azt hiszem, hogy minden rendben van, akkor persze történik valami, ami totál felbolygat mindent.

Először a fényképezőgépem hal meg (még januárban), egy ismerősöm szerint olyan chip ment tönkre benne, ami kis szerencsével széria-hibás, amúgy kb annyiba kerül, mint egy vadi új fényképezőgép.

Aztán meghal a mobilom is (március), és ezzel együtt elveszve vagy 200 telefonszám. A kölcsön kapott Motorola egyszerűen elviselhetetlen minden téren... Nem bírom már sokáig.

Végezetül pedig most a laptopom haldoklik, bár feltételezem az újratelepítés mindent megoldana. Kb 10 percenként lefagy amúgy, egyszerűen tűrhetetlen. Nem is jöhet ez jobbkor, mint most, hisz csak két esszét kell megírnom jövőhéten.

És ami mindent betetőz egy eléggé személyes probléma mellett, azaz hogy csóró vagyok, mint a templom egere. Tehát, amíg az alapvető szükségleteimre sem jut lóvém, addig nem is álmodhatok arról, hogy akár telefont akár fényképezőt vegyek vagy szereltessek meg. A picsáért kerülnek ezek a vackok ennyibe, ha 3 év használat után kilehelik lelküket...

03.31.

2009-03-31T17:30:00.003+02:00

Az első nap az évben, amikor melegnek éreztem a téli kabátot és a bakancsot. Azt hiszem, van remény.

Továbbá, végre biztosnak tekinthető állást szereztem májustól. :)) Annyira boldog vagyok! Persze nem lesz egyszerű suli mellett, hisz akkor még lesz három hét a szorgalmi időszakból és a vizsgákra is munka mellett kell majd tanulnom, de azt hiszem, életem legütősebb nyara vár rám. Amit ráadásul Bp-n töltök. Terveim szerint csak hétvégenként járok haza, de ennyi áldozatot vállalnom kell egy ilyen csúcsmelóért, még ha nem is fizetnek agyon. Hát, ez hihetetlen!

03.26.

2009-03-26T14:17:00.003+01:00

Fúh!

Ma reggel mentem B-hez forgatni a klipet, ami azt jelenti, hogy busz-villamos-metró-kombinációt kellett alkalmaznom. A villamoson már észrevettem, hogy egy pasas néz meg mosolyog rám, azt gondoltam, roppant mulatságosnak tartja, hogy a csipákat vakarom ki álmos szemeimből, de aztán a metrón ugyanabba a kocsiba szállt fel, mint én - amit abból vettem észre, hogy megszólított. Még leírni is fura... de tulajdonképpen randit kért tőlem!

Valami ilyesmi volt a párbeszéd:

Ő: - Szia, ne haragudj. Téged láttalak a 157-es buszon?
Én: - Hát, az lehet.
Ő: - Arra gondoltam, hogy esetleg összefuthatnánk munka után valamikor...
Én: - Hát, ööööö... az a helyzet, hogy van barátom.
Ő: - Pecccchhhh...
Én: - De azért tisztelem a bátorságodat!
Ő: - Bátraké a szerencse.
Én: - Hát, ez így igaz.

Elég szomorúnak/csalódottnak tűnt, ami valahol engem is bánt, de persze hízott az egom is, mert még csak nem is néztem ki jól. Úgy értem, tényleg nem. Rámfért volna egy hajmosás, meg az álmos fej - csipás szemek-kombó... hát komolyan nem tudom, miféle első benyomást kelthettem benne ilyen külsővel. (Mert jó, ha kicsit rendezettebb vagyok, legalább a hajam frissenmosott vagy valami... de így?) Egyébként abszolút kedvesnek tűnt, kinézetre meg átlagos, de az fix, hogy idősebb volt nálam jópár évvel.

Jajjistenem... az a szomorú tekintet... Rettenetes belegondolni, hogy már kora reggel elrontottam valakinek a napját.

03.25.

2009-03-25T22:14:00.002+01:00

Hát ez csúcs! Az egyik tanárunk elvisz minket az egyik leghíresebb amerikai popsztár koncertjére. (B-vel kezdődik, "é" a vége... bocs, de muszáj cenzúráznom- légyszi, kommentben se írjátok le a nevét!). Spec nem vagyok rajongója a csajnak, de hát ez mekkora nagyszám! A kulisszák mögé megyünk körbevezetnek minket meg minden, és a showra is ott maradhatunk. :)

My first record

2009-03-24T23:24:00.004+01:00

No, van egy játék... én poggitól kaptam. A szabályok:

1. menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.
2. ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.
3. végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.
4. Opcionális: minimális képszerkesztő tudással kreáld egybe a 3 összetevőt.

Az enyém:

Továbbadom Reninek, Angyalhajnak és Judy-nak.

03.24.

2009-03-24T11:32:00.004+01:00

Párbeszéd a tegnapi munka-megbeszélésről:

Én: - És mikor fogom tudni biztosra, hogy jöhetek?
Főnök: - Hát, nagyjából holnap már megérdeklődheted.
Én: - Rendben.
F.: - Egyébként kedves, aranyos, szimpatikus lány vagy.
Én: - Ööö, oké.
F.: - Oké? :D
Én.: - Oké. :D

Még egy ilyen idiótát, mint én... :)

03.21.

2009-03-21T13:03:00.003+01:00

Voltunk P. Felezőbálján. Én nagyon jól szórakoztam, egy csomót nevettünk. Hiányzik a kolis-élet. P. csoporttársai tökjófejek. És az új Sch. kollégium tök állatul néz ki, most hogy felújították. Néha ott alszom, és olyankor mindig majd' megszakadunk a röhögéstől, pedig mindenki tanul közben. :) Kedden például gofri-sütés volt, ez nagyjából annyit jelent, hogy néhány kolis vállalja, hogy süt gofrit és fel/lehozza a szobába. Neten lehet rendelni előre, viszonylag nem drága és azt is be kell jelölni, hogy melyik fél órában kivánod elfogyasztani. Máskor meg pizzát sütnek. Szóval, nincs az, hogy úristen elfogyott a kaja, nincs nyitva semmi, és amúgy is a világ végén laksz - mint ahogy én - mert a koliban úgyis mindig van valami kajálás. Meg van teaház, vízipipa, táncóra, és egy csomó fan dolog.

Amúgy a héten forgattuk az első igazi videoklipünket, U2 With or Without You c. számára. Zsír lesz nagyon. Hétfőn meg megint intézek melót, hát bárcsak összejönne végre!

03.07.

2009-03-07T19:25:00.002+01:00

Vannak azok a csökött agyú kretének, akik jönnek az olyan dumákkal, mint pölö:

- Régen sem mostuk meg a kezünket minden apróság miatt, mégsem haltunk bele.

- Régen is megszültek a nők a kukoricásban is, mégsem haltak bele.

- Régen sem kenegettük magunkat 60 faktoros naptejjel ha kicsit kisütött a nap, mégsem haltunk bele.

- Régen sem mostuk meg a gyümölcsöt, mégsem haltunk bele.

- Régen sem volt császár- vagy gátmetszés, mégis megszültek a nők... és nem haltak bele.

stb. Az igazság azonban az, hogy de, igenis belehaltak. Erre pedig itt a bizonyíték. Most nyilván nem arról van szó, hogy túlzásba kell vinni a higiéniát, az immunrendszert dolgoztatni is kell és semmi kifogásom nincs például a megfelelő körülmények között történő otthonszüléssel sem, valamint a császár- illetve gátmetszés végrehajtásával is csak akkor értek egyet, ha az valóban indokolt. De könyörgöm, 100 évvel ezelőtt közel sem voltak ilyen erősek az uv-sugarak, és a termést sem permetezték agyon mindenféle halálos vegyszerrel. Arról nem is beszélve, hogy a nagymama és a felnőttkort megélő testvérei csak azon szerencsések közé tartóztak, akik túlélték a torokgyíkot, hímlőt, tüdőgyulladást. Szóval egyszerűen nevetséges, hogy valaki képes ilyen dumákkal jönni a 21-ik században. És bár a táblázat 2000-es becslése nem kicsit túlzó a 90 évvel, de a 80-at egész sokan megérik manapság is.

02.21.

2009-02-21T15:32:00.002+01:00

Csütörtökön meg voltunk a Da Vinci kiállításon ingyért (mert az egyik tanárom a kiállítást szervező cégnél dolgozik - ők rendezték a Bodies-t is). A múltkori Da Vinci kiállításhoz képest ez nem mondott nekem sok újat, talán csak a Mona Lisaról szóló rész volt igazán érdekes, de ha fizetnem kellett volna érte 2-3000 Ft-ot, valószínűleg nem megyek el.

02.20.

2009-02-20T11:20:00.002+01:00

Ideértem a suliba, ránéztem az órámra, óra:46 volt, ajtó csukva, valaki órát tart. Nahmondom, szegényeknek kissé elhúzódott az órájuk, hiszen egészkor már a mi óránk kezdődik, az övék meg vége lenne félkor. Ok, elmegyek kaját venni, úgyis mindenki késni fog. Visszaérek pár perc késessel, ajtó csukva, hoppá- elkéstem, nembaj, úgyse szoktam soha. Teljes magabiztossággal nyitok be... "ops, sorry" - motyogom, és kihátrálok a teremből, ugyanis ez nem az óra, amire én jöttem. Ránéztem az órára, és ekkor csapott belém a megdöbbentő felismerés: egy órával hamarabb jöttem iskolába!!! Most sem tudom felfogni, hogy történhetett, akárhányszor néztem az órát, sosem tűnt fel, hogy valami nem stimmel. Hát, erre nem is tudok mást mondani, minthogy ez az én formám. Vagymi.

02.17.

2009-02-17T23:19:00.003+01:00

Az van, hogy mostanában állást keresek, mert jövőre a szakmai gyakorlat éve lesz. Bepróbálkoztam egy rendezvényszervező irodánál, nevezetesen azoknál, akik fesztiválokat szerveznek kishazánkban, úgy mint a Sz...t, V..t, meg B.....n S...d. Eltelt néhány hét, semmi. Aztán újra elküldtem a cuccaiamat, mire másnapra jött válasz T.T.-től, akiről kiderült, hogy a program - és szolgáltatásfejlesztés feje az irodában (valamint a K.sp.l és a b..z illetve a Q....y zenekarok menezsere). Azt írta, beszélgetni akar velem. Ez pedig ma történt meg.

Először is, alig találtam meg az irodát, aztán némi várakozás után sor került a dologra. Bár rémesen bénának éreztem magam, azt hiszem, nem reménytelen a helyzet. Sokkal inkább jött le az, hogy szükség van rám és hogy a fickó azon agyal, hogyan lenne a legjobb mindkettőnknek. (Ugyanis nekem 12 hónapot kell dolgoznom, de a szezon márciustól szeptemberig tart.)

Végezetül elhozott kocsival a Moszkváig. Nem hiszem, hogy hamar lesz, amikor legközelebb olyan kategóriájú autóban ülök. :) Pénteken pedig kiderül, mi lesz végül.

02.16.

2009-02-16T20:08:00.000+01:00

A holnapi nagy nap lesz életemben, akárhogyis végződik. Jajjdeizgulok!!!

02.09.

2009-02-09T21:41:00.005+01:00

Tulajdonképpen teljesen jogos volt a "félelmem", ugyanis már az első tanítási napon kiderült, hogy a nyakunkba fog szakadni a fél világ ebben a szemeszterben is. Már szerdára prezentálnunk kellene, de szerencsére meggyőztük J-t, hogy legalább az azt követő órára tegye már át az időpontot, ami jövőhét hétfő.

Egyébként a mai nap legsokkolóbb tényezője a reggel volt, nem is csak a felkelés miatt, hanem mert amikor véletlenül kiláttam az ablakon a függönyök közötti résen, teljesen elképedve állapítottam meg, hogy szakad a hó. Nagyon jól emlékszem a legutóbbi szemeszter első tanítási napjára: akkor az eső szakadt, én meg kapucni és esernyő hiányában, szarrá áztam két perc alatt (de vagy húszat álltam a megállóban). Micsoda égbekiáltó arcátlanság! Mindenki arról beszélt távollétemben, hogy tavasz van, pulcsiban flangált az utcán, süt a nap, csipognak a csiripek, erre ma hideg van és hó. Fúj.

Ettől függetlenül nem sikerült éppen rosszul a mai nap. HR (teljes meggyőződésem volt, hogy ez egy kamu hülyeség, de végülis van benne igazság, talán még érdekes is lesz. Tulajdonképpen csak egyetlen problémám van ezzel: szerintem a cégek 90%-a nem alkalmaz HR professional-t, és a dolgozókat sem bónusszal motiválják a legtöbb esetben, hanem fenyegetéssel.), művészeti menedzsment (végre a tutira térünk ebből is), és history of cinema (opciós, kb olyan, mint a gimis média óra, csak angolul és persze nem dérytiborszerelem, se nem körhinta) óráim voltak. Egyébként ezeken kívül van még művtöri (politics and patronage), kiállítás-rendezés, rendezvény menedzsment, és music video production.

Egyébként a szakot úgy akarja relámozni az iskola, hogy megkérnek minket, hogy a középiskolánk kontaktját elküldjük (még a nevünket is adhatjuk, ha akarjuk) és így száll az ige. Szerintem az ötlet zseniális... lenne, ha nem az én iskolámról lenne szó, pedig meggyőződésem, hogy előbb-utóbb akadna még abból a gimiből diák, aki erre íratkozik be. Alapvetően ez egy gazdasági suli, mindenki (még a hallgatók is) meglepődik azon, hogy rajz meg zeneóránk van. Csakhát, az a gyanúm, hogy sokkal inkább lennék ÉN és az esetleges későbbi diákok is gyökér sznob köcsedék(ek), amikor az iskola szóba kerül a gimiben - ezt kb saját bőrömön tapasztaltam annó - így nem teljes meggyőződésem, hogy megéri nekem szóba hozni ezt a dolgot egykori iskolámban. Pedig szívből lesajnálom ezeket az embereket, és a dolog korántsem olyan egyszerű nekem/nekünk sem, mint amennyire azt hajlamosak gondolni. Már most kezdem érezni magamban az önbizalmat, amit a főiskola adott, tudom mennyit fejlődtem sokmindenben, mennyivel érettebben tudom kezelni a dolgokat, és tudom, hogy tudok sikeres lenni, ha küzdök érte. Még akkoris, ha sokszor az ellenkeződjét gondolom (például amikor gyakornoki állást keresek), akkoris érzem magamban, hogyis mondjam... az erőt, a lehetőséget, hogy sikeres legyek ebben a szakmában. És nekem ez pont elég ahhoz, hogy leszarjam a rosszakarókat. Ez talán elszállt dumának látszik, de nem arról van szó, hogy buzog az egóm vagy ilyesmi, csupán arról, hogy tudom magamról, megvan bennem a képesség arra, hogy örömömet leljem a munkámban (ha lesz -haha:D ) és hogy úgy érzem: igen, megtaláltam a nekem való szakmát. Mert az az igazság, hogy élvezem. Még a számonkéréseket is. Mert tudom, hogy tanulok vele, és az most mindennél fontosabb. Emlékszem, mennyire kétségbeesett voltam két éve ilyenkor, mennyire nem tudtam, mi is legyen, mit tanuljak és egyáltalán minek, ha úgysem fog tetszeni és még csak nem is piacképes. Talán úgy tűnik - még nekem is - hogy ez sem piacképes, de máskor rengeteg lehetőséget látok benne még Magyarországon is. Talán csak a kapcsolatokon múlik minden.

Szóval nem tudom, hogyan tovább, de talán nem reménytelen.

02.07.

2009-02-07T17:36:00.002+01:00

Annyira hihetetlen, hogy reggel még P. kolijában keltem fel egy német városban, majd reggelit vásároltam a péknél, és durván másfél óra utazás alatt Budapesten termettem. Ezt egyszerűen felfoghatatlan. Persze a dolog még durvább lehet, ha az ember mondjuk 9 órát utazik, és reggel még Magyarországon ébred, de délután (vagy estefelé) már az USÁ-ban van. (!!!)

Nah, szóval túl az elképedésen, itt vagyok Bp-n. Minden rendben volt, ügyesen közlekedtem, ügyesen megtaláltam mindent, meg is simizem a buksimat most azonnal. A fülem (lassan mondhatom, hogy természetesen) majd' szétrobbant. Még most is sajog, pedig már jó régen volt a leszállás. Nem tudom, mit csináljak, komolyan. A rágózás/ásítózás/cukorkázás - ha ezt mondhatom - még elviselhetetlenebbé teszi a fájdalmat, mintha nem alkalmazom ezeket. Csak én vagyok ilyen abnormális??? Komolyan, semmi ötletem nincs már, hogy micsináljak, fejen állni nem tudok, de leszállás közben az ilyesmi amúgyis tilos. Szóval, javaslatokat várok, ha van.

Kicsit azért szenvedek most így magányomban. Hétfőn iskola, amihez nem sok kedvem van, egyenlőre csak azt látom ebben, hogy már az első héten halálra rémisztgetnek majd minket a mindenféle beadási és egyéb határidőkkel. Talán egy kicsit segítene, ha lenne 20 fok odakint és sütne a nap egész álló nap. Meg ha eltelne a következő két hét, és P. végre hazajönne.

02.05.

2009-02-05T17:15:00.002+01:00

Nos, még mindig Németországban vagyok, napjaim eléggé eseménytelenül telnek, de nem unalmasan. Tökre rám fér ez a semmittevés, ráadásul már nem sokáig élvezhetem, mert hétfőtől megkezdődik a következő szemeszter. Az órarendem katasztrófa. Pénteken van órám, kedden nincs. Ezt a balfaszságot! Persze, örülhetnék, hogy csak négy tanítási napom van, de mit meg nem adnék, ha szabad lenne a péntekem, és emberi időben hazaérnék minden hétvégén. Arról nem is beszélve, hogy kevésbé lenne akkor kérdéses, hogy elmegyek-e az idei gombavató bálra. Szerintem ez kb az utolsó pillanatban fog kiderülni amúgy, szóval fasza.

Németország amúgy tűrhető, nem sok mindent csinálok, nem turistáskodom, néha kimegyek a koliból vásárolni ezt-azt, vagy kaját hozok a közeli dönerestől. Ha olyanunk van, elmegyünk esténként pubba, ahol eszünk nem túl drágán finomat, s közben hallgatunk élő zenét. P. csoportjának ma volt az egyik vizsgája, úgyhogy ma is kimegyünk egy ilyen helyre, aztán vízipipázunk (vagy csak ők).

Egyébként a német koli-szabályok helyenként eléggé érdekesek. Kapásból nem értem, minek van egyáltalán takarítónő, ha csak heti egyszer vagy kétszer jön, nem söpröget csak felmos (tehát a koszt effektíve az egyik sarokból a másikba húzza át), nem takarít zuhanytálcát (szerintem a vécéhez sem nyúl), ergo kb nem csinál semmit, úgyhogy minden ilyesmi a lakókra hárul. Igazából tiszta is minden, ez talán annak köszönhető, hogy a házmester súlyosan kattant, és képest fél órát üvöltözni néhány pulton maradt morzsaszem vagy egy szellőztetés céljából nyitva maradt ablak miatt.

Egyébként teljesen meglepő számomra, hogy mennyire előjönnek a német szavak, amikor szükségem van rájuk, s bár sok mindent nem értek, annyira boldogulok, amennyire szükségem van rá. Kicsit elszomorít, hogy szombaton haza kell utaznom (ehhez őrülten korán kell kelnem ráadásul), hétfőn pedig visszazökkenhetek a fásult hétköznapokba. És munkát is kell találnom őrült sűrgősen. Esküszöm, örülnék a Bárka színháznak is (ami még esélyes is), mégha ingyé' is kuliztatnak.

01.28.

2009-01-28T13:24:00.002+01:00

Jelentés Dojcslándból

Életemben először repültem egyedül, valamint utaztam A városból B-be küldöldön (szintén egyedül).

A légitársaság csekkoláskor megkérdezte, hogy hová kérem a jegyet (természetesen ablak mellé, mégha este van is), az út nagyon gyorsan eltelt, alig értük el a kellő magasságot, már ereszkedtünk is, amit a szétrobbanni akaró füleim tudattak velem. (Egyszerűen nem hiszem el, hogy csak nekem van ilyen bajom a repülésnél...)

Hamar megszereztem a bőröndömet, aztán meg kellett keresnem az S-bahn megállót, hogy igen furfangosan kiimádkozzak egy 2 in 1 jegyet az automatából. No, ez beletelt vagy 10 percbe, meglepően nem féltem segítséget kérni, de szerencsére, amikor sikerült átállítani a nyelvet angolra, nem sok problémám volt. Bár kissé idegesítően sok hülyeséget kérdezett a masina. Ok, felszálltam a vonatra (HÉV-hez hasonlítanám), ahol szóba elegyedtem egy fickóval, rendes volt. Azt mondta keltsem fel, ha a Hauptbanhofnál vagyunk. Megérkezés, felszállás a célvonatra. Reméltem, hogy jó jegyet vettem, és igen. Ismét szóba elegyedtem kupé-társammal, kiderült hogy egyetemi professzor. Aztán megérkeztünk, P. várt rám a pályaudvaron, és eljöttünk a koliba. :)

Ma meg sokáig aludtam, amíg ő isiben volt.

01.24.

2009-01-24T14:23:00.002+01:00

A vizsgaidőszaknak részemről kedd óta vége van, úgyhogy itthon vagyok és pihenek. Kedden megyek Németországba P-hez, és remélhetőleg újult erővel indul a tavaszi szemeszter. Bárcsak ne jönne vissza már a hideg!

01.18.

2009-01-18T08:10:00.002+01:00

Az elhatározás

Kedden lesz az utolsó vizsgám, kivéve, ha elhúztak Project mgt-ből, de azt azért csaknem... Voltam otthon is a héten két napot, le is nyugodtam, minden tök oké volt, de vissza kellett jönnöm, mert:

1.) otthon mindent lehet, csak tanulni nem. Nem is értem, hogy csinálja az, aki olyan közel lakik a sulijához, hogy otthon tudott maradni egyetemistaként. Demostkomolyan. Még ha nem is zavar senki, és nyugodtan elvagy a saját szobádban, akkoris lehetetlen, mert jéé, ezt a könyvet derég olvastam, azt a filmet derég láttam, stb. Szóval katasztrófa.

2.) anyukám kórházi dolgozó lévén hazahozott valami fincsi kis hányós vírust, én még időben leléptem, ugyanis sikerült vele megfertőznie mást is, nekem egyenlőre semmi bajom.

3.) tesómnak sos-ben kellett egy működőképes számológép vizsgához, úgyhogy adnom kellett neki egyet (Bp-n).

4.) Fizetem a lakbért, és tudom, hogy január utolsó hetében megint nem leszek Bp-n, úgyhogy ha már perkálok, legalább legyek is itt valamennyit.

Szóval fent vagyok. És utálom már nagyon. És sajnos hajlamos vagyok a 11-ig alvásra, de 1-nél előbb nemalvásra. Ráadásul az időt elütni is hajlamos vagyok hülyeségekkel. Úgyhogy ma felkeltem szépen fél 8-kor, megittam egy nescafé strongot, most hagyom hatni kicsit, aztán neki is látok a marketingnek, különben nagyon nagy kakiban leszek.

01.12.

2009-01-12T14:53:00.007+01:00

A nyelvtanulásról

Ez a kérdés már igen régóta érik bennem, úgyhogy részemről elérkezett az idő, hogy körüljárjam egy kicsit a témát.

10 éves voltam, amikor először kezdtem el angolt tanulni, és bár nekem nyelvi órám már volt első osztályos koromban is (német), de ez csupán az akkori Zsolnay(i?) módszer egyik végterméke volt, és ha lehetett volna nyelvet választani az iskolámban, tuti nem a németet kezdem el, hanem az angolt. Csakhogy aztán ez a téma abbamaradt, amikor harmadikos lettem, mert az akkoriban felmerülő gazdasági krízisek az iskolák és az osztályok összevonását eredményezték a városban. Így történt, hogy nem alkalmazták többé a módszert, eltűnt a nyelvi óra, ráadásul két évig ültünk unott fejjel az osztályban 40-en, úgy hogy a korábbi zsolnaysok már réges-régen elsajátították a predikatív szószerkezetet, amit a nemzsolnaysok csak negyedikben tanultak, ezért tulajdonképpen az elkövetkezendő két év csak részben volt hasznos karrieremben.

Negyedik osztályban tehát, a szokásos standardokat követve - amelyek azt hiszem, ma sincsenek másként - hivatalosan elkezdtünk nyelvet tanulni, ezúttal az angolt választottam, mert a németet nem különösebben szerettem meg az első két év alapján. No, igen... játékos tanulás a Chatterbox nevű nyelvkönyvből, a színvonal kezdőknek elmegy, de hát 10 évesen az ember már kicsit öreg ezekhez az erőltetett jópofizásokhoz, no meg speciel én tripla ilyen tempóban is bírtam volna az iramot (de, hát ugye 40 gyerek egy osztályban...).

Ezt követően egy nyolcosztályos gimnáziumba iratkoztam be, aminek a színvonalával a mai napig is elégedett vagyok, egy dolgot leszámítva: a nyelvoktatás. Ötödik osztálytól ugyanis kezdődött minden elölről, hátha valaki esetleg nem volt tisztában valami nagyon alap dologgal, tehát ez az év, egy az egyben el lett vesztegetve, de sebaj, nyomon követhettük ugyanis a School bus egér-szereplőinek életét, a sorozat többi kötetének segítségével egészen kilencedikig.

Az egyetlen szerencsém, hogy a szüleim időben észbe kaptak, és menet közben el kezdtek külön tanárhoz járatni, így 15 éves koromban tettem le a középfokú nyelvvizsgát, miközben az iskolában erősen hármas-közeli átlagot sikerült produkálnom angolórán, csak mert nem voltam képes megtanulni három nap alatt 400 szót (orvosi, természeti szakszavak) a vér-szódogára, meg mert nem voltam hajlandó bemagolni szövegeket Bill Gates vagy az Afrikában dolgozó orvosnő életéről. Hát, igen. Ugyanis a számonkérés általában arról szólt, hogy magold be tankönyv szövegeit, meg tanulj meg több száz szót. Ráadásul egyetlen egy native speaker volt a suliban, aki egyrészt hosszú Magyarországon tartózkodásának köszönhetően elég jól megtanult magyarul (így véletlenül sem kellett erőlködnie angolul annak, aki nem akart), másrészt tekintetbe véve, hogy ő volt az egyetlen ilyen tanár a suliban, próbálták úgy intézni, hogy mindenkinek legyen vele órája, aztán ebből vagy lett valami, vagy nem - ha volt, akkoris csak heti egy, és akkorsem a MINDENNÉL HASZNOSABB kötetlen témájú beszélgetés volt terítéken, hanem ultragagyi nyelvvizsgatémák, amiket már betéve tud mindenki...

Aztán persze részből önhibából (lustaság) én azt az opciót választottam, hogy nem járok be órára, ha nem muszáj - a nyelvvizsga akkoriban kiváltotta az ilyesmit, úgyhogy mindent elfelejtettem két és fél év alatt angolból. Mentségemre szolgáljon, túl sok értelme nem is lett volna bejárni az eddigiekből kiindulva, meg ugye van elég másik tárgy, amire készülni kell.

Aztán jött az, hogy olyan szakra iratkoztam érettségi után, ahol az égvilágon mindent angol nyelven oktatnak, nem is volt kicsi a sokk nekem az elején, az első félévben emiatt a jeletős nyelvismereti hiány miatt iszonyat nagy hátrányból indultam. És ekkor eszméltem csak rá igazán, hogy MEKKORA baklövést követ el az ország ebben is. Akik jól tudnak ma nyelveket, azok kéttannyelvű gimibe jártak, vagy esetleg eltöltöttek egy röpke évecskét külföldön nem kevés pénzért és úgy tanultak meg angolul (és/vagy más nyelven). A csoportomban akik még jól beszélnek angolul a már említettek mellett, azok külföldiek. Hogy lehet az, hogy Németországban a pékségi eladó is PERFEKTÜL, iszonyat választékosan beszél angolul, mintha csak valami tájszólás lenne, miközben itt azt se tudod rávenni, hogy szólaljon meg angolul, aki 10 éve tanul az iskolában? HOGY? Hogy lehet ez?

És még valami. Az elmúlt másfél év alatt csakis azzal, hogy angolul hallgattam az órákat, és azzal, hogy arra kényszerültem, hogy angolul írjak akadémikus esszét és tartsak prezentációt, többet fejlődtem, mint bármi mással. Arra is rá kellett jönnöm, hogy az a nyelvvizsga-szint amit középiskolában produkáltam, és nem is alsóhatáros volt, szarra se elég. Nevetve csinálnám most végig ugyanazt a vizsgát, pedig még egyáltalán nem állok a felsőfok közelében. Miért kényszerítik rá az embert, hogy 400 szót préseljen az agyába 3 nap alatt, amikor elég ha megnéz egy-két sorozatot angol nyelven, és csak úgy tapadnak rá a szavak, fordulatos kifejezések. Mi értelme van annak, hogy megtanítjuk az embereknek, hogy cselezzék ki a nyelvvizsgáztatókat azzal, hogy tökéletesen bemagolt szöveget adnak elő szóbelin, amikor képtelenek lennének megállni a helyüket külföldön, ahol senkit nem érdekel, hogy milyen háziállatod van, cserébe bankszámlát kell nyitnod, munkáltatói igazolást kérned, biztosítást és szerződéseket kötnöd, tisztában kell lenned a téged érintő jogi kérdésekkel, telefonálnod és ügyeket intézned kell idegen nyelven, segítség nélkül.

És érdekes, ide jönnek a 18 éves gyerekek tökegyedül külföldről és találnak maguknak albérletet, nyitnak bankszámlát, vesznek telefont, elintézik a hivatalos dolgokat. Hogy lehet, hogy ők erre képesek, a 18 éves magyar diákpénztáros meg a gatyájába tojik, ha egy külföldi vásárló kérdez tőle valamit angolul. (Mindezt úgy, hogy legalább 4-8 éve kötelezően tanulja a nyelvet.) Ebbe egyszerűen bele lehet szarni, mert ez nem nyelvoktatás, hanem egy nagy nulla. Az egyetlen megoldás ha az ember súlyos összeget szán arra, hogy a gyereke értelmesen megtanuljon angolul, és ez nem feltétlenül a különtanárt jelenti, hanem annál sokkal drasztikusabb megoldásokat.

01.10.

2009-01-10T16:50:00.002+01:00

Utálom a telet. Ezerszer szívesebben rohadok bele a gatyámba 45°C fok mellett, minthogy elviseljem azt az iszonyatot amit egy magyarországi tél produkál. Rettenetesen fázom... nem csak odakint, bent is. S mindezt tetőzi, hogy a decemberi rezsink még úgyis elképzelhetetlenül magas lett, hogy itt sem voltam két hétig, és Cs. is csak három hétig tartózkodott Bp-n, ebből adódóan valami roppant barátságos összegre számítottam. Hát, rosszul tettem. De a legjobb az egészben, hogy a decemberi időjárás kifejezetten barátságos volt a mostanihoz képest. Azt hiszem, nem kellene a februári számláktól sem jobbat várnom, no és mit ad a jóságos? Még a gázszállítás is leáll, pedig nekem 20 fok alatt már jégcsapok lógnak a szemöldökömről.

12.30.

2008-12-30T19:18:00.004+01:00

2008-as összegzés:

+ Minden vizsgám sikerült tavaly, és elég jó átlagom lett.
+ Igazán jó átlagom lett ebben a szemeszterben, de még hátra vannak a vizsgák.
+ Voltam Dublinban
+ Voltam Erdélyben
+ Felnőttebb lettem
+ Fejlődött az angolom
- A németem a béka hátsója alatt van
- Nem sikerült felvenni idén nyelvi kurzust
+ Készítettünk két rövid filmet
+ P. Németországban töltötte a szemesztert
- Hiányzott
+ Januárban egy hetet töltök majd Németországban
+ Volt itthon az Amerikában élő rokon
+ Nyáron dolgoztam
+ Beszélgettem az alpolgármesterrel
+ Készítettem cipősdobozt
- Ritkán vezetek
+ Utaztam repülővel
- Nem síeltem idén

12.25.

2008-12-26T03:05:00.005+01:00

"Túlélek mindent, ha beledöglök is."

Ez a mondat jut eszembe és ad erőt ha a közelgő vizsgáimra gondolok. Akárhogyis nézzük, nem lettek éppen rosszak a jegyeim, és HA igazán nemnormálisra tanulnám magam, akkor a vizsgáimmal együtt, akár kitűnő is lehetnék, de igazából még akkorsem. Ettől függetlenül, büszke vagyok magamra, hogy túléltem ezt a szemesztert is, és remélhetőleg túl fogom élni a vizsgákat valamint a következő mindenféléket is.

Bevallom, igazán félek a vizsgáktól. Összetehetném a kezem, hogy nincs belőlük olyan veszett sok, de nekem ez a néhány is kész rettenet lesz. Itthon vagyok egy ideje, és nagyon nem sikerül tanulni. Nem azért, mert zavarnak, egyszerűen csak nem megy, nem tudom rászánni magam. Itthon nem. Meglepő, de ez az előző vizsgaidőszakokra is igaz volt, nem tudom, miért. A lényeg, hogy nem olyan sok időm maradt hátra megérteni, hogyan is kell kielemezni egy képet saját kútfőből, és megérteni miért ábrázolja Malevich fekete négyzete a "feeling of non-objectivity-t", vagy éppen, hogy megértsem (és normálisnak gondoljam) Herman Nitsch-et, amiért kibelezett disznókkal meg néhány liter disznóvérrel csodálatos performanszot készített valami hatalmas mondanivalóval. Pff, szerintem ez egyszerűen túlzás, és nem tudom mennyire tekinthető művészetnek, de ki vagyok én, hogy ezt elbíráljam? Nah, mindegy... És akkor ez még csak a művtöri.

Nem nagyon van más választásom, minthogy azonnal elkezdjek tanulni, különben hatalmas galibában leszek. Karácsony ide- vagy oda, muszáj lesz megnevelnem magam.

15. dia

•

12.20.

2008-12-20T00:50:00.002+01:00

Bár alapvetően egyetértek azzal, hogy sztrájkoljunk, ha bajunk van, de ettől függetlenül baromira idegesít, hogy kétségek közt vergődünk. 1) Egyrészt vajon P. haza tud-e repülni Németországból egészen a Ferihegyig? 2) Másrészt vajon én ki tudok-e vonatozni Szegedről egészen a Ferihegyig? Tehát demokrácia és fair play ide- vagy oda, ez a sztrájk téma nemhogy idegesítő, egyenesen aggasztó tud lenni annak, aki hazavárja a hónapok óta nem látott kedvesét.

12.12.

2008-12-12T12:48:00.002+01:00

Minden bevásárlóközpont és utcai vásár tele van emberekkel. Egyszerűen mindenki vásárlási lázban ég és élnek-halnak, hogy szarrá költekezzék magukat. Válság van? Szerintem ezt mindenki csak addig érzi, amíg hallja a híradóban.

12.03.

2008-12-03T16:36:00.001+01:00

A mai nap annyira szar volt, hogy a leghasznosabb amit tehetettem az volt, hogy vettem egy doboz drága szaloncukrot. Magamnak.

11.30.

2008-11-30T22:57:00.001+01:00

Elküldtem a jelentkezésemet egy munkahelyre. Izgulok. Vajon méltatni fognak válaszra?

11.25.

2008-11-25T13:20:00.002+01:00

Pár napja elkezdett szakadni a hó. Elég vastagon meg is maradt, ugyanis baromi hideg van, legalábbis ott, ahol lakom. Érdekes amúgy - ahogy haladsz befelé a városba, úgy szűnik meg a fehérség. És ez az egész engem egy szlovákiai sítúrára emlékeztet, szinte majdnem minden kellék megvan hozzá: hó, hideg, hegyek, tiszta levegő, overálos gyerekek... csak éppen én baromi nem voltam erre felkészülve, még meleg ruhákkal sem rendelkezem úgy igazán, és az is eléggé zavar, hogy már minden karácsonyi dizájnban pompázik, én ugyanis erre még nem készültem fel.

Alig várom, hogy vége legyen a szemeszternek, vizsgaidőszak ide - vagy oda, bár már ott tartanánk...

11.21.

2008-11-21T11:35:00.002+01:00

A megfázás súlyosbodott, így hát kénytelen voltam meglátogatni a patikát, és be kell látnom, betegnek lenni tényleg drága dolog... (pl 20 szem 100 mg-os hagyományos c vitamin 500 Ft-omba került.)

Minden esetre azóta, talán már nem haldoklom annyira, ami azért is jó, mert előre láthatólag egész hétvégén forgatni fogunk odakint a hidegben. És emellett a szemeszter legfontosabb prenetációjával kell készen lennem hétfőre. (No way...)

11.18.

2008-11-18T00:22:00.002+01:00

Amikor a bili borulni kezd...

Igazából jelen pillanatban nem fenyeget ez a veszély, de teljesen biztos vagyok, hogy napok kérdése az egész. A szemeszter utolsó négy hete ugyanis a poklok poklával lesz egyenlő, vagyis minden tárgyból mindent egyszerre kérnek számon, de végülis a nap 24 órából áll, tehát okom nem igazán lenne panaszra.

Amúgy megfáztam egy kicsit, de próbálom hamar kiheverni. Egyenlőre a mindent betetőző momentum az, hogy a filmforgatásunk legfontosabb kelléke (de nem a camera) otthon felejtődött, így az otthoniak utánampostázzák - reméljük időben ideér.

Most pedig próbálok felkészülni a maradék 3 prezentációra, 3 esszére és a film-forgatásra+szerkesztése. Amikor időm engedi, alszom. Kivéve, amikor koffein-mérgezés következtében ez a dolog meghiúsul.

Jah, és munkát is keresek. Bécsben. Vagy ahol... (Ha valaki tudja milyen hivatalos papírokat, bejelenteni és kijelentenivalókat kell intézni, az meglephet kommentek formájában.)

11.10.

2008-11-10T20:08:00.002+01:00

Az idő múlását azon veszem észre leginkább, hogy minden évben át kell írnom a Magamról rovat első "szavát" (ami tulképp egy szám). És csak így tűnik fel igazán, hogy milyen régóta írom ezt a szart. :)

3560 nap múlva 30 leszek. Ennyi. :)

10.03.

2008-11-03T13:17:00.002+01:00

Hihetetlenül szép idő van és ha kinéznek az ablakon, a gyönyörű aranysárga lombkoronákat látom, amit szépen megvilágít a napocska. Mindezt megkoronázza, hogy ma nem kellett iskolába mennem, mert J. (a tanár) Kínába utazott. Ez nekünk kifejezetten kapóra jött, ugyanis holnapra két esszét kell leadnunk. A művtörit napok óta éjjel-nappal írom, és még azért lesz mit dolgoznom rajta (épp csak szünetet tartok), a marketing már kész van, legfeljebb át kell futnom még párszor.

A múlt hetem sem volt piskóta, két prezentáción vagyok túl, úgy érzem mindkettő színvonalasra sikerült, pláne magamhoz képest. Azért remélem, idén valahogy mégiscsak sikerülni fog a lehetetlen.

Autumn sun /Deviantart/

10.23.

2008-10-24T00:33:00.001+02:00

Jelenlegi legnagyobb büszkeségem ez a B.-vel összehozott közös munkám, amelyet video production órára kellett készíteni. Hát, szerintem nagyon zsír lett... :)

10.20./ II.

2008-10-20T20:19:00.002+02:00

Azért akárhogy is nézzük, a művtöri-esszé témával, amit választottam, irdatlanul megszopatom magamat. Minden nap arra jutok, hogy ma sem jutottam vele semmire, a határidő viszont a nyakamon kezd lenni. Ahjjjjjj............. bárcsak ne utálnám a filozófiát annyira!

10.20.

2008-10-20T16:07:00.002+02:00

Kezdek aggódni az épelméjűségemért. De komolyan.

Azt vettem észre magamon, hogy szeretek iskolába járni. De mintha ez önmagában nem lenne elég, iskolába-menet azon gondolkodom, hogy tök izgi lesz a napom, sokat fogok tanulni, stb. Hazafele-jövet pedig azon, hogy milyen volt az iskolában, mennyi mindent tanultam és az milyen hasznos.

Vagy nagyon magányos vagyok, vagy csak kezdek buzgó-mócsing lenni.